Horvátország és Magyarország kapcsolatában fontos szerepet játszanak a kisebbségek

 

Horvátország és Magyarország baráti és szomszédos ország, a két ország kapcsolatában pedig fontos szerepet játszanak a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön Eszéken, a Horvátország Magyar Oktatási és Művelődési Központ (HMOMK) kollégiumának átadásán.

Orbán Viktor miniszterelnök és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök  (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A horvát kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen avatta fel az épületet, amelyet a horvát állam 10 millió kunával (450 millió forint) támogatott.

Plenkovic kiemelte: minkét ország kötelessége, hogy saját politikájában és rendszerében előremozdítsa és ápolja mindazt, amit meg lehet őrizni a két országban élő nemzeti kisebbség identitásában, kultúrájában, oktatásában és hagyományaiban.

Magyarországon közel 26 ezer horvát él

A horvát kormányfő emlékeztetett, hogy Horvátországban a népszámlálási adatok szerint valamivel több mint 14 ezer magyar él, míg Magyarországon közel 26 ezer horvát. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem hivatalos becslések szerint mindkét országban nagyobb létszámú a nemzeti közösség.

Számunkra fontos, hogy mindkét nemzeti közösség jól érezze magát abban az országban, amelyben él – hangsúlyozta. Ennek bizonyítéka a két kisebbség helyzete, de a két ország közötti kapcsolatok is – mondta. Úgy vélte, a kisebbségeken keresztül történő párbeszéd hatással van a kér országra, fejleszti és előreviszi Horvátország és Magyarország kapcsolatát.

A kollégium alapkövét Kövér László, az Országgyűlés elnöke Gordan Jandrokovic horvát parlamenti elnökkel együtt tette le

Az említett együttműködés eredményeként említette a 48 férőhelyes kollégium megépítését, amely valamivel több mint egy év alatt készült el.

Andócsi János, a HMOMK igazgatója beszédében elmondta: a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) a múlt század kilencvenes éveiben álmodta meg magyarok számára azt a komplex, minden oktatási szintet magába foglaló intézményt, amely egy diákotthont is magába foglal. „Két évtized múlva a HMDK ezt az álmot is valóra váltotta” – mondta.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kiemelte: két évvel ezelőtt, amikor számba vették, hogy hol is tartanak a papírmunkával, rá kellett jönniük, hogy mindent elölről kell kezdeni.

„Mondhatni főnixmadárként született meg ez a gyönyörű épület itt mögöttünk, amelynek az alapjait tavaly októberben raktuk le” – hangsúlyozta. A kollégium alapkövét Kövér László, az Országgyűlés elnöke Gordan Jandrokovic horvát parlamenti elnökkel együtt tette le 2018 októberében.

Szavai szerint az elkészült diákotthon, amely a horvátországi magyarság jövendő értelmiségét hivatott fölnevelni, kielégíti a modern kor minden kívánalmát. „Egy újabb tartópillére a magyarságunknak” – mondta, majd hozzátette: óvoda, általános iskola, középiskola és diákotthon egy intézményen belül egyedinek számít Horvátországban.