Varga Mihály: A cél a regionális pénzügyi központ

 

A magyar kormány az elmúlt években komoly eredményeket ért el a magyar0kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztésében – mondta a közmédiának Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Pekingben, miután Liu Kun kínai pénzügyminiszterrel találkozott.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Varga Mihály rámutatott, a kétoldalú együttműködés elmélyítésének fontos kiindulópontja volt a magyar kormány által meghirdetett keleti nyitás politika, amelyen keresztül arra törekszenek, hogy a nyugati kapcsolatok fenntartása mellett, szorosabb gazdasági együttműködést alakítsanak ki az ázsiai partnerekkel.


Ehhez társult a kínai kormány Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése, amelyen keresztül számos, az ázsiai és az európai országokat egymáshoz közelebb hozó fejlesztést hajtanak végre. A pénzügyminiszter emlékeztetett, Magyarország csatlakozott a kezdeményezéshez, ráadásul az Ázsiai Infrastrukturális és Beruházási Bank tagjaként közvetlen rálátása és bekapcsolódási lehetősége van a fejlesztési programokba.

A miniszter arról számolt be a közmédiának, hogy keddi találkozójukon Liu Kun kínai pénzügyminiszterrel a bilaterális kapcsolatok helyzetét és a gazdasági együttműködés lehetőségeit tekintették át. A kínai tárcavezető szavait idézve elmondta: a kínai gazdaság továbbra is lendületes korszakában van, a pekingi vezetés számításai szerint ezért a következő időszakban akár a 6,5 százalékot elérő növekedés is megvalósulhat.

Varga Mihály hozzátette, mivel Kína fontos motorja a világgazdaság egészének, ezért a távol-keleti ország növekedési kilátásai a világgazdaság egésze számára jó hírt jelentenek. Hangsúlyozta, Kínán keresztül az európai gazdaságok is nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy az exporttermékeiket az ázsiai piacokra juttassák.

A tárcavezető elmondta, látogatásának egyik kiemelt célja volt a Budapest–Belgrád vasútvonal hitelszerződésének előmozdítása. Varga Mihály kedden a munka felgyorsításának érdekében tárgyalt a projektben érintett kínai Eximbank első számú vezetőjével, és találkozott a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság alelnökével is.

A Magyarországon regionális központot üzemeltető Bank of China pénzintézetet illetően, melynek elnökével tárgyalást folytatott kedden, a miniszter reményét fejezte ki, hogy a kínai bank régiós terjeszkedését elősegítő fióknyitások tovább erősítik majd a magyarországi központ jelentőségét.

Varga Mihály aláhúzta, a magyar kormány szándéka, hogy Budapest regionális pénzügyi központtá válhasson, ezért szeretné, ha a Bank of China mellett további kínai bankok is a magyar fővárost választanák fióknyitási színhelyül. A miniszter elmondta: jelenleg is több kínai bank vizsgálja ennek a lehetőségét, példaként említette a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bankot.