Egy volt DK-s jelölt zsarolhatta Borkai Zsoltot

 

Gyurcsány Ferenc pártjának korábbi képviselőjelöltje lehet az egyik gyanúsított a Borkai Zsoltról nyilvánosságra került videó ügyében. Sajtóhírek szerint a korábbi DK-s jelölt zsarolhatta a felvétellel Borkai Zsoltot. Póczik József több szálon is kötődik a győri baloldalhoz. Gyurcsány Ferenccel is van közös fotója. A férfi egy interjúban elismerte, hogy elvitte a felvételt Borkai Zsoltnak, de cáfolja, hogy zsarolta volna a polgármestert. Az esetleges DK-s kötődés és a politikai háttér új szál lehet a győri botrányban – közölte az M1 Híradója.

Borkai Zsoltot hiába választották újra október 13-án, a politikusról a kampányban egy névtelen, magát az „ördög ügyvédjeként” emlegető szivárogtató egy közvéleményt megbotránkoztató videót hozott nyilvánosságra. Bár Borkai Zsolt még a választás előtt videóüzenetben kért bocsánatot a történtekért, a Fidesz később a pártból való kilépésre szólította fel, az egykori olimpikon azonban végül a városvezetői székből is felállt.

A videóval egy időben közölt korrupciós vádakra azonban azóta sem került elő bizonyíték, a felvételt nyilvánosságra hozó blogger személyét pedig hetekig rejtély övezte. Most mégis úgy tűnik, kiderülhet ki ő.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanújával hét embert állított elő, köztük egy egykori válogatott focistát, Póczik Józsefet is.

Sajtóhírek szerint ő lehet az a nyolcszoros válogatott, aki hónapokkal az önkormányzati választás előtt megkereste a győri polgármestert és felajánlotta neki, hogy a kompromittáló felvételeket bizonyos ellenszolgáltatás fejében átadja. Az üzletből azonban úgy tudni, semmi sem lett.

Bár az egykori sportoló a 24.hu-nak tagadta, hogy megzsarolta volna Borkai Zsoltot, azt elismerte, hogy a felvételek miatt valóban találkozott a volt polgármesterrel. Közben sajtóhírek szerint az ügyben Póczik József egykori csapattársa, a DK-s Glázer Tímea testvére is érintett lehet. Vagyis azé a politikusnőé, aki végül októberben alul maradt Borkai Zsolttal szemben.

Póczik József maga is a DK mellett köteleződött el. A sportolóból lett politikus a 2014-es önkormányzati választáson Gyurcsány Ferenc pártjának színeiben indult Győrben. Ezt bizonyítja egy fotó is, ahol Póczik József éppen Gyurcsány Ferenc mellett szerepel.