Megnyílt a Koreai Kulturális Központ új épülete Budapesten

 

Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg hétfőn Budapesten, a Frankel Leó utcában.

Magyarország éppen harminc éve, Kelet-Európa államai közül elsőként vette fel a kapcsolatot a Koreai Köztársasággal” – emlékeztetett a budapesti Koreai Kulturális Központ új épületének avatóünnepségén Baranyi András keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.

Mint közölte, rövidesen megkezdi működését a Szöuli Magyar Kulturális Központ is, amelyet december 12-én Szijjártó Péter külügyminiszter nyit meg.


Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete szintén megemlékezett a diplomáciai kapcsolatfelvétel kerek évfordulójáról, hozzátéve, a két országot idén egy tragikus esemény, a Hableány turistahajó balesete is összekovácsolta, a magyar kormány és polgárok ugyanis nagy odaadással segítettek a mentésben és az  áldozatok utáni kutatásban.

„Hétfőn Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg Budapesten” – hangsúlyozta Csö Kju Szik.

Kim Te Hun, a Koreai Kulturális és Információs Szolgálat igazgatója felidézte, hogy az első magyarországi Koreai Kulturális Központ 2012-ben nyitotta meg kapuit, és kiemelte, hogy az új épület még nagyobb teret nyújt a kulturális együttműködésre.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere örömét fejezte ki, hogy a kulturális központ új épülete a kerületben kapott helyet, és felajánlotta az önkormányzat partneri együttműködését.

A Koreai Kulturális Központ számos kulturális eseményt és tanulási lehetőséget kínál az érdeklődőknek a koreai nyelvtanfolyamoktól a taekwondo edzéseken át a K-pop kultúrához kapcsolódó táncokig. Tartanak főzőkurzusokat, kulturális műhelyükben pedig koreai kézműves tárgyakat készíthetnek a látogatók.

A most átadott, háromemeletes kulturális komplexumban 100 fős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található, továbbá egy külön emelet a koreai nyelv, a hagyományos viselet és kézművesség, valamint a teaszertartás megismerésére nyújt lehetőséget. A tetőteraszon kiépíteni tervezett koreai pavilon jövőre nyílik meg.

Az épületben elsőként a cshongszongi fehér porcelánt és az elmúlt 30 év jelentősebb koreai építészeti projektjeit mutatja be időszaki kiállítás.

Az újranyitást emellett gazdag eseménysorozattal ünnepli a központ, ahol fellép többek között a Koreai Nemzeti Művészeti Konzervatórium cselló tanszékének vezető professzora növendékeivel, a koreai kortárs jazz kiválósága, és egy kortárs táncegyüttes is.