Magyar Nemzet: No-go zónába terelné a dízelautókat Karácsony Gergely

 

A környéken élők láthatják a kárát, ha létrehoznának olyan zónákat Budapesten, amelyekből kitiltanák a járművek nagy részét – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács Andrást azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Karácsony Gergely a hétvégén azt mondta, alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat alakítanának ki a fővárosban. A lap emlékeztetett, hogy a főpolgármester a múlt héten egy interjúban a dízelautók kitiltásáról beszélt – közölte az M1 Híradója.

Mára meghaladja az egymilliót a Budapesten és az agglomerációban üzembe helyezett autók száma. Több mint egyharmaduk dízel, így több százezerre tehető azoknak a gépkocsiknak a száma, amelyek a jövőben kiszorulhatnak az utakról, legalábbis ha bevezetik azokat a korlátozásokat, amelyekről Budapest új főpolgármestere beszélt a napokban.

Karácsony Gergely egy televíziós interjúban jelentette ki, hogy azt tervezik, szigorítják az október elsejétől hatályos szmogriadó-rendeletet és úgynevezett alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat alakítanak ki. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a szennyező járműveket, főleg a dízellel működő kocsikat, kitiltják a város bizonyos részeiről. Hogy pontosan hol lennének ezek a zónák, azt egyelőre nem tudni.

Azt viszont igen, hogy Karácsony Gergely célja, hogy Budapest teljes területéről kitiltsa a dízelautókat. Karácsony Gergely még múlt pénteken az Inforádióban beszélt arról, ebbe előbb utóbb az autó-tulajdonosoknak is bele kell törődniük.

A Magyar Nemzet azt írta, a dízelautókra vonatkozó korlátozást nemcsak a fővárosiak nehezményezik. A szakma egy része sem ért egyet az autós no-go zónák bevezetésével.

Egy ilyen döntés legnagyobb károsultjai például a zónák határain élők lehetnek” – állította a lapnak a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács András szerint, ha a város kisebb területeiről kitiltják a gépkocsikat, vagy azok egy részét, jelen esetben például a dízeljárműveket, akkor más területeken lesz sűrűbb a forgalom, ami viszont az ott élőket zavarja majd. Szerinte Budapesten például az útdíjak bevezetésével lehetne csökkenteni az autóforgalmat, így a károsanyag-kibocsátást is.