DK: Létszámstop van a kórházakban?

 

A Demokratikus Koalíció (DK) írásban kérdezi az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklóst, hogy valóban létszámstopot rendeltek-e el a kórházakban.

A Népszava kedden írt arról, hogy az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) egy múlt heti levélben közölte a kórházak vezetőivel, hogy november 6. után, visszavonásig, csak megbízási szerződést köthetnek, de nem lehet új jogviszonyt létesíteni, így nem vehetnek fel orvosokat, nővéreket sem.

Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján szokatlannak nevezte, hogy a döntés egy titkos kormányhatározatra hivatkozik. Hozzátette, nem értik a lépés okát, ugyanis szinte nincs olyan rendelőintézet Magyarországon, ahol „ne lenne méretes álláshirdetési rovat”.

Kérdés hangzott el arról, hogy több ellenzéki párt is bírálta, hogy a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodája világíthatja át a VII. és a XI. kerületi önkormányzatot. Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője azt felelte, hogy az LMP-s Ungár Péter és Demeter Márta kiállt Czeglédy Csaba mellett, az erzsébetvárosi egyeztetésen pedig Borbélyné Bárdi Zsuzsanna momentumos alpolgármester „semmilyen kifogást nem emelt” az ügyvéddel szemben. Hozzátette, Czeglédy Csaba már megkezdte a feltárást, sikeresen fogja elvégezni a munkát, és az után a DK megteszi a szükséges büntetőfeljelentéseket.

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a VII. kerületet vezető Niedermüller Péterhez hasonlóan László Imre XI. kerületi polgármester is nyilvánosságra fogja hozni a Czeglédy Csaba irodájával kötött szerződéseket, ahogy nyilvánosságra fogják hozni a „fideszes mutyikat” is.