Jobbik: Gyermekmolesztáló védelmére keltek a kormánypártok

 

A Jobbik szóvivője szerint egy gyermekmolesztáló védelmére keltek a kormánypártok akkor, amikor nem támogatták, hogy ezen bűncselekmény elkövetőitől visszavonhatók legyenek az állami kitüntetések.

Szilágyi György hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: felháborítónak tartja pártja javaslatának elutasítását, amely lehetővé tette volna, hogy a köztársasági elnök visszavonja a bicskei gyermekotthon egykori vezetőjének érdemkeresztjét, miután gyerekek molesztálása miatt nyolc év fegyházra ítélték.

A politikus kijelentette: a Fidesz-KDNP a köztársasági elnök erkölcsi normáját alacsonyítja le indoklásával, amely szerint a kitüntetésének visszavonhatósága politikai célokra is használható lenne.


A szóvivő kérdést kapott arról, hogy a korábban egyszer már elítélt Czeglédy Csaba ügyvédi irodája végezheti két, a DK által vezetett fővárosi kerület átvilágítását. Azt mondta: országgyűlési képviselőként nem feladata önkormányzati döntések megítélése, de ha visszaélést észlelnek majd, megteszik a szükséges lépéseket.

A címlapfotó illusztráció.