Kormányszóvivő: A versenyképes tudáshoz elengedhetetlen a nyelvtudás

 

Abban mindenki egyetért, hogy a mai világban a versenyképes tudáshoz elengedhetetlen a nyelvtudás – emelte ki Hollik István kormányszóvivő az M1-en.

Hollik Istvánt egyebek mellett arról a kormánydöntésről kérdezték, miszerint a kormány visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését.

Felidézte, 2014-ben döntött a kormány, arra ösztönzik a diákokat, hogy már egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt rendelkezzenek nyelvvizsgával. Erre öt év felkészülési idő volt.


A szakmai szervezeteknek viszont az a véleményük, hogy most sok diák csak emiatt a döntés miatt szorulna ki a felsőoktatásból, ezért arra jutott a kormány, hogy a határidőt kitolja” – mondta Hollik István.

Emellett párhuzamosan folyik a munka a nemzeti alaptantervről, amelynek a nyelvoktatás is része – tette hozzá.

A kormány döntött arról is, hogy támogatja az egészségbiztosítási alap több mint 34 milliárd forinttal történő megemelését. Közlése szerint ez bizonyos ellátási formák, új gyógyszerek finanszírozását fedezi.

Hollik Istvánt kérdezték arról is, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nem a magyar, hanem a liberális párti román jelöltet támogatja a román elnökválasztáson.

A kormányszóvivő az elmúlt 30 évre visszatekintve példátlannak nevezte, amit Fekete-Győr András tett. Eddig soha egyetlen magyar párt, még Gyurcsány Ferenc sem tette meg, hogy nyilvánosan, egy olyan választáson, ahol van magyar jelölt, egy másik, román jelölt mellett állt volna ki.

Ez elképesztő” – fogalmazott Hollik István.