Origo: Kétszázmillió forinttal kerülnek majd többe az adófizetőknek Karácsony helyettesei

 

Öt főpolgármester-helyettest választott meg keddi alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Az új helyettesek kétszázmillió forinttal kerülnek majd többe az adófizetőknek – közölte az M1 Híradója az Origóra hivatkozva.

A lap arról ír, hogy amíg Tarlós Istvánnak három helyettese volt, Karácsony Gergely azzal a lépéssel, hogy helyettesei számát ötre emelte, máris több száz millió forinttal terhelte meg a fővárosi költségvetést.


A lap szerint míg az eddigi helyettesek a maximálisan adható fizetés 70 százalékát keresték, addig az ellenzéki többségű közgyűlés a lehető legmagasabb bért szavazta meg Karácsony Gergely helyetteseinek, akik egytől egyig a Gyurcsány-kormány és a Demszky Gábor-féle városvezetés idején is fontos pozíciókat töltöttek be.

Gy. Németh Erzsébetet (DK) a humán- és kulturális területek igazgatója lesz, Tüttő Kata (MSZP) a városüzemeltetésért lesz felelős, Dorosz Dávid (Párbeszéd) a klímaügyért, Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) a korrupcióellenes harcért, az átláthatóságért felel, Kiss Ambrushoz pedig a fővárosi pénzügyek és a városháza üzemeltetése tartozik majd.