Magyar Hírlap: Sunyiban otthonról kocsival, látványosan a Városházáról busszal

 

Busszal érkezett a kormányülés helyszínére Karácsony Gergely. A buszon fotósok vették körbe, és a budai Várban is fotósok és operatőrök várták, amikor leszállt a buszról. Néhány perccel később közhírré tették az internetes oldalak, hogy busszal utazik a főpolgármester. Hasonló volt a helyzet október közepén is, amikor Karácsony Gergely kerékpárral érkezett a városházára. A Ripost szerint „mindez sunyi színjáték” – közölte az M1 Híradója.

A 16-os buszról szállt le Karácsony Gergely szerdán a budai Várban. Az új főpolgármester a Karmelita kolostorban tartott kormányülésre tartott. A jelenetet közösségi oldalán élőben közvetítette. Ez a videó is azzal indult, ahogy

Karácsony tömegközlekedéssel érkezik,

miközben kamerák és fotósok vették körül. Az egyeztetés után szintén a közösségi oldalára írt összefoglalóját úgy kezdte, „kiderült, hogy aki tömegközlekedéssel megy a Várba, hamarabb odaér, mint aki nagy fekete autóval”.


„Sunyiban otthonról kocsival, látványosan a Városházáról busszal” – Karácsony Gergely várbeli útjáról ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Hírlap. Az írásban több olyan fotóra is hivatkoznak, amelyeket a Ripost tett közzé szerdán.

Az egyik fotón nem egy buszmegálló, hanem egy autó felé tart Karácsony Gergely. A főpolgármesterről a Ripost mutatott be több fotót, amelyeken egy Volkswagen és sofőrje társaságában látható. A lap azt írja, hogy a képek szerda reggel készültek még azelőtt, hogy Karácsony látványosan buszra szállt volna.

A Ripost által közölt képeken az is látszik, ahogy

az autó Karácsony Gergely zuglói otthona előtt várakozik,

egy másik felvételen pedig a jármű a városháza udvarára fordul be. A portál úgy fogalmaz, „Karácsony Gergely ezután a szokásos parasztvakítással váltott át környezetvédő gyalogosra, aki csak buszozni vagy kerékpározni hajlandó”.

A cikk alapján ez történhetett három hete is, amikor Karácsony kerékpárral érkezett a Főpogármesteri Hivatalba, hogy átvegye az irodáját Tarlós Istvántól. Egy korábbi, akkor még miniszterelnök-jelölti kampányvideóban is azt hangoztatta, hogy ő olyan politikus, aki nem autóval jár a munkahelyére.

A Ripost szerint „Karácsony Gergely már akkor is sofőrrel furikáztatta magát, amikor a kampányban harsányan hirdette, hogy kerékpárral közlekedik, és már ekkor is minden reggel szolgálati sofőr ment érte”.

A cikk szerint az autó rendszeresen érkezik a főpolgármesterért háromnegyed hét környékén, tesz néhány kört a ház körül, amíg

a sofőr ellenőrzi, vannak-e újságírók a környéken,

majd egy közeli ház kapujánál parkol le, Karácsony csak ezután száll be. A portál szerint miközben a főpolgármesterről eddig is sorra készültek a buszos és kerékpáros képek, a hátsó utcákban konspirálva mindig átült a szolgálati autóba.

Nem ez lenne az első eset, hogy ez kiderül. A választások előtti kampányhajrában a 888.hu írta meg Karácsony Gergelyről, hogy „Zugló Lance Armstrongja négy kerékre váltott”. Karácsony Gergely akkor közösségi oldalán elismerte, hogy egy bérelt gépjárművel közlekedik, de azt írta, hogy csak a kampány utolsó heteinek sűrű programjai miatt bérelt egy Skodát, és sosem volt hivatali autója.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén ugyanakkor arról is döntöttek, hogy Karácsonynak és mind az öt helyettesének

biztosítja a hivatali gépjárművet,

amit az ellenzéki politikusok megszavaztak. Az erről szóló előterjesztésben az is szerepel, hogy az autókat nem csak hivatali, hanem személyes célra is használhatják.

Az M1 levélben kérdezte a főpolgármestert arról, hogy mindezt hogyan egyezteti össze a sokat hangoztatott zöld Budapestet hirdető programjával, és hogy mióta vesz igénybe titokban sofőrös szolgáltatást, miközben a sajtóban azt a látszatot kelti, hogy kerékpárral közlekedik. Karácsony közösségi oldalán reagált. Azt írta, „a Városháza legkisebb autóját használja”. Azt ugyanakkor elismerte, valóban előfordul, hogy autóval közlekedik.