Karácsony Gergely igent mondott két stadionra, de nem kért a fővárosi szuperkórházból

 

Közösen tartott sajtótájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester. Az új városvezető igent mondott két stadionra – a kispesti Bozsikra és a kézilabda csarnokra –, de nem kért a fővárosi szuperkórházból. Nem zárkózott el a Regnum Marianum-templom újjáépítésének tervétől sem.

Karácsony Gergely főpolgármester nyilatkozik a sajtónak a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely társaságában a Karmelita kolostor előtt (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Cikkünk frissült. 

A kormány csak olyan beruházásokat hajt végre a fővárosban, amelyekkel az új budapesti közgyűlés is egyetért – erről beszélt a miniszterelnökséget vezető miniszter, miután a szerdai kormányülésen Karácsony Gergely főpolgármesterrel egyeztettek.

Gulyás Gergely azt mondta: a kormány kész folytatni Budapest fejlesztését, de

semmi sem épülhet úgy, hogy azt az új városvezetés nem támogatja.

„A kerületekkel eddig is zajlott az egyeztetés, ezt követően is azt szeretnénk, hogy ott, ahol a főpolgármester úr nem érzi magát illetékesnek, a kerületek világossá tennék, hogy a folyamatban lévő egészségügyi fejlesztéseket kívánatosnak tartják-e. Az új dél-budai centrumkórház ügye például egy ilyen ügy. Ott a 11. kerület vezetése nyilatkozott. Szeretnénk egyértelműen látni, hogy mi a kerületi vezetésnek a célja” – fogalmazott.

Másra kell a pénz

Karácsony Gergely korábban a kampányban és most is azt hangoztatta, hogy mérlegelni kell a Városliget fejlesztésének leállítását és az épülő új budapesti szuperkórház ügyét, valamint újra kell tárgyalni a budapesti sportberuházásokat is, különösen a tervezett atlétikai stadion ügyét, mert – ahogy fogalmazott – másra kell a pénz.

„Az alapvető támogatásunk nem támogató, hiszen elmondtuk a kampányban sokszor, hogy azok a kiemelt sportberuházások, amelyek Budapesten történtek, azokat mi nem tartjuk olyan prioritásnak, amelyet a költségvetés oldalán ezek képviselnek” – mondta.

Ugyanezt nyilatkozta az új közgyűlés keddi alakuló ülésén is. Csakhogy amíg Karácsony Gergely szerint Budapest kevés támogatást kap a kormánytól, öt helyettes mégis belefért költségvetésbe.


A kormánypárti politikusok hiába jegyezték meg, hogy a feladatok száma nem indokol ennyi pozíciót, Karácsony Gergely szerint a főpolgármester-helyettesek a város érdekét szolgálják, és a juttatásaikat így is ki lehet gazdálkodni.

„Azt gondolom, a város érdeke, hogy így menjünk tovább. Azt gondolom, hogy talán egy 300 milliárdos költségvetésben nem ez a legnagyobb tétel” – fogalmazott.

Később az M1 Híradójának kérdésére elismerte, hogy a négypárti ellenzéki koalíció miatt kellett ennyi pozíció, de szerinte ez azért sem gond, mert

máshol majd spórol a főváros.

„Higgyék el, hogy más ügyekben sokkal-sokkal spórolósabbak leszünk és sokkal inkább utána fogunk nézni annak, hogy mire költjük az adófizetők pénzét” – mondta.

Kétszázmillió forinttal kerülnek majd többe a helyettesek 

Csakhogy az új helyettesek kétszázmillió forinttal kerülnek majd többe az adófizetőknek. Az Origo arról ír, hogy amíg Tarlós Istvánnak három helyettese volt, Karácsony Gergely pusztán azzal a lépéssel, hogy számukat ötre emelte, máris több százmillió forinttal terhelte meg a fővárosi költségvetést.

Ráadásul a lap szerint, míg az eddigi helyettesek a maximálisan adható fizetés 70 százalékát keresték, addig az ellenzéki többségű közgyűlés a lehető legmagasabb bért szavazta meg Karácsony Gergely helyetteseinek, akik – mint írják –, egytől egyig a Gyurcsány-kormány és a Demszky Gábor-féle városvezetés idején is fontos pozíciókat töltöttek be.

Karácsony Gergely szerdán éppen azzal érvelt, hogy korábban, vagyis Demszky Gábor idején is előfordult már, hogy a főpolgármesternek öt helyettese volt.

Arra a kérdésre, hogy öt főpolgármester-helyettes alkalmazása helyett nem lenne-e célszerűbb egészségügyi fejlesztésekre költeni, megismételte keddi nyilatkozatát, miszerint a főváros költségvetése nem ezen múlik, a többletkiadásokat máshonnan spórolják meg.

Nem a Nemzeti Galériára, igen a Néprajzi Múzeumra és a Magyar Zene Házára

Az Origo tudósítása szerint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy

a kormány odaadja a 3-as metró fejlesztési pénzét a fővárosnak.

Karácsony Gergely elmondta, hogy Tarlós Istvánnal szemben nem akar a fővárosi védelmi bizottság elnöke lenni. Az árvízi védekezésért így a kormány felel majd Budapesten.

Az Origo szerint Karácsony és Gajda Péter kispesti polgármester is „tartott a Honvéd-szurkolók nyomásgyakorlásától”, ezért igent mondott a kispesti futballstadion megépítésére, ahogy a főpolgármester jóváhagyta a kézilabda csarnok megépítését is.

Karácsony nem támogatta az új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza megépítését a Városligetben, de igent mondott a Néprajzi Múzeumra és a Magyar Zene Házára; a színházra viszont nemet. Nem zárkózott el a Regnum Marianum-templom régi helyén való újjáépítését – közölte az Origo.