Csütörtökön szavaz a zuglói képviselő-testület az új parkolóautómaták beszerzéséről

 

Sajtóhírek szerint egy olyan, hírhedt céggel kötne szerződést az MSZP-s Horváth Csaba polgármester kerülete, amelyiknek köze lehet a „sötét parkolási ügyekhez”. Horváth Csaba szerint ők a legolcsóbbat veszik a legjobb áron. Arra a felvetésre, ha ez az automata a legjobb, miért nem fogad el bankkártyát azt mondta Horváth Csaba, „még csak három hete polgármester” – közölte az M1 Híradója.

Zugló most azoktól vesz egy rakás parkolóautomatát, akiket korábban több tízezer rendbeli parkolási csalásért elítéltek” – ezzel a címmel közölt cikket a 444.hu. A lap információi szerint a frissen megválasztott polgármester, az MSZP-s Horváth Csaba javaslatára négy évre szóló üzletet kötnének azzal a céggel, amely engedély nélkül szedett parkolási díjat éppen a kerületben, az Állatkerti úton.

A legolcsóbban a legjobbat” – így reagált Horváth Csaba a bírálatra. Az MSZP- s politikus azt ugyan elismerte, hogy


az ügy erkölcsileg aggályos lehet,

de szerinte ezzel a szerződéssel Zugló alapvetően jó üzletet csinálna.

Tavaly novemberben döntött a zuglói képviselő testület arról, hogy új parkolási övezeteket alakít ki a kerületben. Az ehhez szükséges parkolóautomatákra meghívásos közbeszerzést írtak ki. A 444 úgy tudja, csupán

egyetlen cég indulhatott.

Az ajánlat 76 darab új parkolóóráról szól, amelynek darabja több mint 2 millió forintba kerül. A nyertes cég pedig szállítja és telepíti, valamint üzemelteti ezeket havi 69 ezer forintért, négy éven át.

A végső döntést azonban áprilisban elnapolta a képviselő-testület. Zugló új polgármestere most azt közölte, a cég mostanra engedett az üzemeltetés havi díjából, már 40 ezer forintért is vállalná. Horváth Csaba szerint az ajánlatot azért is kellene elfogadni, mert ezek az automaták a legkorszerűbbek. Arra a felvetésre viszont kitérő választ adott, hogy bankkártyát miért nem fogadnak el.

Zuglóban hónapok óta nő a feszültség a parkolás körül.

Június óta például ingyenesen kellene parkolniuk a helyieknek a XIV. kerületben. Erről még májusban döntött a képviselő-testület.

A határozat az önkormányzat honlapjára is felkerült, a végrehajtás felelőseként az akkori polgármestert, Karácsony Gergelyt nevezték meg. A rendelet azóta sem lépett életbe, vagyis a zuglóiaknak még mindig fizetniük kell a saját kerületükben, amikor nem a lakóhelyüknél állnak meg. Az új polgármester szerint azonban

soha nem született ilyen döntés.

Horváth Csaba azt mondta, a jogszabályok sem teszik lehetővé.

A parkolási botrány februárban robbant ki a kerületben. A helyi Fidesz szerint többszáz milliós veszteséget termelt a rendszer, mert Zugló egy drága ajánlatot fogadott el a parkolóórák üzemeltetésére.

Az új polgármester szerint a forgalomszabályozás a cél, az nem elsődleges, hogy nyereséges legyen a parkolás Zuglóban. Az új parkolóórákról csütörtökön dönthetnek a szocialista vezetésűek Zuglóban.

A címlapfotó illusztráció.