DK: A kormány kezdjen tárgyalni az euró bevezetéséről!

 

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kormánya haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az euró bevezetéséről.

A DK frakciószóvivője arra reagált, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a brit Financial Times pénzügyi lapban vasárnap megjelent cikkében azt írta, ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése.

Gréczy Zsolt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Matolcsy György ezzel bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan bármiféle gazdasági posztra. A DK politikusa kiállt amellett, hogy az euró bevezetése Magyarország nemzeti érdeke, és minden, ami ezzel szembe megy, a magyar nemzeti érdek nyílt elárulása. Csak az euró bevezetésével érhető el, hogy a magyar fizetések és nyugdíjak értéke ne csökkenjen még tovább – jelentette ki.


Kérdezték arról, hogy Lackner Csaba korrupciógyanúba keveredett volt szocialista kispesti önkormányzati képviselő a felszólítás ellenére sem mondott le mandátumáról. Gréczy Zsolt azt mondta, hogy az eset egy erkölcsi probléma, de az már nem az MSZP-t terheli. Hozzátette, Borkai Zsolt győri polgármestert is sokan kérték lemondásra, többek között fideszes politikusok is, de ő mégsem teszi meg ezt.

Amennyiben Lackner Csaba nem adja vissza a mandátumát, akkor „nyilván erkölcsi hullával van dolgunk”, de ez igaz Borkai Zsoltra és a fideszes Simonka Györgyre is – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy korruptnak tartja-e a volt szocialista politikust, azt felelte, hogy ha bírósági ítélet születik az ügyben, az eldönti a kérdést.

Újabb kérdésre válaszolva felháborítónak és arcpirítónak nevezte, hogy a parlament alkotmánybíróvá választhatja Handó Tündét és újra megválaszthatja legfőbb ügyésznek Polt Pétert. Ha a Gyurcsány-kormány idején egy EP-képviselő feleségét választották volna alkotmánybíróvá és egy volt DK-s vagy MSZP-s képviselőt legfőbb ügyésszé, akkor „a Fidesz felgyújtotta volna a várost” – értékelt, hangsúlyozva: „ezek a figurák, akik az orbáni rendszer legalját képviselik”, a Demokratikus Koalíciótól semmiféle támogatásra nem számíthatnak.

A címlapfotó illusztráció.