MSZP: Legyen új törvényi szabályozás a devizahitelek ügyében

 

Az MSZP azt követeli, hogy szülessen új törvényi szabályozás a devizahitelek ügyében – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal. A Fidesz elképesztőnek nevezte az ellenzék képmutatását Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban.

A politikus az Európai Bíróság októberi, egy lengyel ügyben született ítéletére hivatkozott, amely azt állapította meg, hogy semmisek a szerződések, ha a devizaárfolyam-kockázatról nem tájékoztatták az ügyfeleket. Szakács László bírálta a Kúria mellett működő konzultációs testületet, amely – mondta – úgy döntött: nem kell ezt az európai bírósági döntést alkalmazni Magyarországon.

Az MSZP elnökhelyettese szerint új törvényi szabályozásra van szükség, amelybe „bele kell írni”, hogy a bankok nem tájékoztatták megfelelően ügyfeleiket az árfolyamkockázatról. Így nem kellene 1 millió 700 ezer pert elindítani, csak azok a bankok indítanának pert, amelyek úgy gondolják, hogy megfelelően tájékoztatták az ügyfeleiket – tette hozzá.

Hangsúlyozta: eközben le kell állítani a kilakoltatásokat és el kell kezdeni az új banki elszámoltatást. Az MSZP politikusa szerint a kezdeményezésről az Adóskamara levélben tájékoztatta Darák Pétert, a Kúria elnökét.

A szocialista politikus közölte: az ügy politikai megoldása az lenne, ha az Orbán-kormány felmondaná az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktumot, amelyben azt garantálta, hogy a magyarországi bankok jövedelmezők lesznek és nem gördítenek akadályokat a kilakoltatások elé.

Kérdésre válaszolva Lackner Csaba ügyével kapcsolatban Szakács László hangsúlyozta: az MSZP felszólította a kispesti önkormányzati képviselőt, hogy adja vissza mandátumát, és fegyelmi eljárásban ki is zárták a pártból. Ennél többet egy politikai párt nem tehet ebben az ügyben – mondta.

Egy másik kérdésre válaszolva hozzátette: bíznak Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármesterben, és abban is, hogy a kikerült hangfelvételen nem mondanak igazat róla.

Botka László kilépését az MSZP-ből Szakács László úgy kommentálta: sajnálattal vették tudomásul a döntést, de biztosak abban, hogy a szegedi polgármester „tőről metszett baloldali és demokrata, és meg is marad ezeknél az értékeknél”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatását úgy értékelte: Magyarországnak érdeke, hogy minden nagyhatalommal kiegyensúlyozott kapcsolata legyen, de Oroszországgal ez a kapcsolat inkább alárendelt.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: bár nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, hogy Putyin miért jön Magyarországra, nagyon úgy tűnik, hogy az orosz elnök mint tulajdonos, mint gazda jött el megnézni a magyarországi befektetéseiket – például Paks 2-t vagy a Nemzetközi Befektetési Bankot –, hogy elszámoltassa a magyar kormányt, hogyan állnak ezek a projektek.

Szakács László hangsúlyozta: Putyin elnök nagyon sokszor jár Magyarországra, ami miatt a magyar kormányt sok kritika éri a saját szövetségrendszere, az Európai Unió és a NATO részéről. Úgy vélte: figyelemmel kellene lenni Magyarország valódi, értékrendi szövetségeseinek érzékenységére.