Kormánypártok: A szocialisták nekiláttak Zugló kiárusításának

 

A szocialisták máris nekiláttak Zugló kiárusításának – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertetve kedden Budapesten.

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A kormánypárti politikus újságíróknak azt mondta, Horváth Csaba, Zugló új, ellenzéki polgármestere azt ígérte, hogy nem fognak önkormányzati ingatlanokat értékesíteni.

Majd másnap a Népszavában megjelentek az eladásra kínált zuglói önkormányzati ingatlanok hirdetései – közölte a KDNP-s politikus, aki bemutatta a napilapot és a hirdetéseket is a sajtótájékoztatón.

Így hazudnak és így vezetik a várost” – értékelt a politikus. Hozzátette, a szocialisták nem is különösebben leplezik, hogy el akarják herdálni és le akarják rabolni az önkormányzati vagyont és a közpénzeket. „Ráadásul gátlástalanul nyerészkedni akarnak ezen ”– jegyezte meg.

A kormánypárti politikus felidézte, Horváth Csaba azzal kezdte polgármesterségét, hogy minden pénzügyi és vagyoni kérdésben magához akarta vonni a döntés jogát és meg akarta kerülni a képviselő–testületet, ahol ráadásul még többsége is van, vagyis a sajátjaiban sem bízik.

Egyetlen tollvonással, 50 millióról 250 millióra akarta emelni polgármesteri hatáskörben kiárusítható ingatlanok értékhatárát – közölte. Megjegyezte, a gyalázatos és átlátszó javaslatot végül kénytelen volt visszavonni.

Nacsa Lőrinc úgy látta, az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál máris megy a tülekedés a hatalomért és a pénzért.

„Szabadrablásra készülnek, minden bizonnyal nemcsak Zuglóban, hanem egész Budapesten” – fogalmazott a KDNP-s képviselő.