LMP: Óriási vereség volt a kormánypártoknak az önkormányzati választás

 

Óriási vereség volt a kormánypártoknak az október 13-i önkormányzati választás” – jelentette ki Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.

Az ellenzéki politikus elmondta, hárommillió ember él olyan településen, ahol ellenzéki városvezetés van. Most egy olyan időszak következik, amikor bizonyítani kell, a megválasztott polgármestereknek és képviselőknek az a feladatuk, hogy bebizonyítsák, tudják becsülettel, hatékonyan, tisztességgel vezetni a településeket” – hangoztatta.

Hozzátette, a kormánynak biztosítania kell a települések vezetéséhez szükséges feltételeket, ezt ma nem teszi.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője azt kezdeményezi, hogy kapják meg a minimálbért mindazok, akik hozzátartozójuk otthoni ápolását végzik.

A képviselő emlékeztetett, a Fidesz még 2004-ben nyújtott be határozati javaslatot ugyanezen tartalommal, ám az elmúlt kilenc év kormányzati ideje nem volt elegendő arra, hogy saját javaslataikat végrehajtsák – fogalmazott.

Hozzátette, most ezt a javaslatot nyújtotta be maga is, így szerinte nyilvánvalóvá válhat, hogy a Fidesz 2004-ben csak kampányolt azzal, vagy komolyan is gondolta. A gondoskodó munkát igenis meg kell fizetni – hangoztatta.

Kifogásolta, hogy máig nem tudható, hányan estek el a gyermekek otthonápolási díjától, amellyel kapcsolatban július óta folyik a jogosultság felülvizsgálata. Szerinte a kormányzat azért nem ad tájékoztatást, mert nem is zajlik felülvizsgálat, vagy ha mégis, akkor rosszul.