Karácsony Gergely programjára épülő javaslatokat nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd

 

A Párbeszéd hét pontból álló, Karácsony Gergely főpolgármester programjára épülő javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek.

Szabó Tímea frakcióvezető hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: parlamenti képviselőként az a kötelességük, hogy az ország minden pontján megvalósuljon az a gondolkodás, amire „a fővárosban és országszerte a nagy városokban vártak a választók”.

Azt szeretnék, ha sehol nem lakoltatnának ki senkit az önkormányzati lakásokból, amíg nem biztosítják mindenki számára a megfelelő elhelyezést – ismertette az első pontot. A politikus azt mondta, el kell rendelni a klímavészhelyzetet és meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek megvédik a lakosságot a klímaváltozás hatásaitól.

A Párbeszéd kezdeményezi a természeti örökség, a zöldfelületek megőrzését, hogy „állítsuk meg ezt az eszement Orbán-féle betonozást” – fogalmazott. Azt is javasolják, hogy töröljék el a Munka törvénykönyvének évi 400 órányi túlmunkáról szóló módosítását, a „rabszolgatörvényt” – közölte a frakcióvezető.

Szabó Tímea azt mondta, hogy megpróbálják eltörölni a „lex CEU-t” is. Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely konzultálni készül az egyetem vezetőivel.

A budapesti közösségi közlekedés működését a Párbeszéd azzal támogatná, hogy a költségeket egyenlő arányban osztaná el az állam, a főváros és az utasok között – ismertette elképzelésüket. Végül elmondta, benyújtanak egy átláthatósági csomagot. Példaként azt említette, hogy a korábban Karácsony Gergely által vezetett zuglói önkormányzat olyan rendeletet készített, ami nyilvánossá tette az üléseket és a közbeszerzéseket.

Más témában arról kérdezték, hogy miközben Karácsony Gergely le akarja állítani a stadionépítéseket, ezek a beruházások több kerületben is „súlyos, több tízmilliárdos bevételt hoznak” az érintett önkormányzatoknak, amelyek többek között szociális bérlakásokat is építettek a befolyt pénzből. Szabó Tímea azt felelte, éppen az ilyen beruházások miatt estek el az emberek a kórházi CT-ktől, a lakosság ezek miatt veszített súlyos tíz- és százmilliárdokat, ezek miatt omlik le a kórházakban a fal és nincs klíma a műtőkben. Hozzátette, a kormány a kórházak helyett a stadionoknak adta a pénzt.

Kérdezték arról, hogy miről volt szó Karácsony Gergely főpolgármester és Bajnai Gordon volt miniszterelnök között, akik egy étteremben találkoztak. Azt felelte, nem tud a találkozóról, de ha találkoztak, „az egyszerűen egész döbbenetes”, hiszen Bajnai Gordon nyilvánosan is támogatta Karácsony Gergelyt az elmúlt hónapokban és egyébként is barátok.