Az ellenzék jogorvoslati kérelmet nyújtott be a csepeli választási eredmény miatt

 

Jogorvoslati kérelmet nyújtott be a csepeli ellenzék a Fővárosi Választási Bizottsághoz az október 13-i önkormányzati választás XXI. kerületi eredménye miatt – közölte az MSZP csepeli elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus azt mondta, véleményük szerint a XXI. kerületben nem tisztességen zajlott a választás, valamint ott volt a legtöbb (1620) érvénytelen szavazat. Közölte, volt olyan szavazókör, ahol elhunyt személy szerepelt a névjegyzékben, vagy olyasvalakihez érkezett mozgóurna, aki ezt írásban előzőleg nem kérte. Ezért a hat párt összefogásában úgy döntöttek, hogy „megóvják” a választási eredményt – jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, aki hozzátette, a jogorvoslatot időben eljuttatták a választási bizottságnak. Azt szeretnék – emelte ki –, hogy tisztességes választás legyen a kerületben.

Németh Szilárd (Fidesz) választókerületi elnök közleményben reagált a szocialista politikus akciójára.


„Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét. Most a baloldali többségű Fővárosi Választási Bizottságot akarja felhasználni a csepeli választási eredmény meghamisítására. Ez a demokrácia teljes lábbal tiprása. Mindenfélét összehazudozik, alaptalanul vádaskodik, a tőle megszokott módon üvöltözik. Úgy viselkedik, mint aki a hatalomvágytól vezérelve megőrült. Üldözési mániában szenved. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete előtt a választás megismétléséért gyűjt aláírást. A tértől csak pár lépés az ideggyógyászati rendelés. Javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz!” – írta Facebookon.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy fogalmazott, most vasárnap visszavették Budapestet, és visszaadták a budapestieknek, az emberek megmutatták, hogy „elegük van a nemzeti együttműködés rendszerének kiskirályaiból”.

Azt mondta, ami Csepelen történt, az „gyanúra ad okot”. Szerintük az ottani furcsa, kivizsgálatlan esetek és a nagyszámú érvénytelen szavazat miatt Borbély Lénárdnak (Fidesz–KDNP) meg kellene fontolnia, hogy a következő polgármesteri ciklusát kétes legitimációval indítja, vagy kiáll a választók elé, és tisztázza a botrányos körülményeket.

Erdősi Éva, a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP csepeli polgármesterjelöltje azt mondta, sok az érvénytelen szavazat, de ezek legnagyobb része egy üresen beadott szavazólap. Példaként közölte, átlagban a főpolgármesterre leadott szavazatok 1,42 százaléka volt érvénytelen, a polgármesterre leadottaknak 2,42 százaléka, míg az egyéni választókerületekben 6 százalék. Hozzátette, ezeket az ügyeket ki kell vizsgálni, hogy mindenki nyugodt szívvel indulhasson neki a következő öt évnek.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa közölte, azért csatlakoztak a jogorvoslati kérelem beadásához, mert kiugróan magas az érvénytelen szavazatok száma, amit már nem lehet a statisztika keretei között értékelni.

Hartaházi Miklós, a Jobbik fővárosi regionális igazgatója azt mondta, a Jobbik alapítása óta kiáll a tiszta választások mellett, és pártja is elfogadhatatlannak tartja a tapasztalt visszaéléseket, szabálytalanságokat. Olyan szavazókörökben is szeretnének új választást, ahol az ellenzéki összefogás jelöltje nyert – mondta.

Horváth Gyula, a DK csepeli szervezetének elnöke szerint kötelességük támogatni a vétót egy olyan helyzetben, amikor törvénytelenségek láttak napvilágot.  A választási bizottságnak három napja van a döntésre.

A vasárnapi önkormányzati választás nem hivatalos eredménye szerint ismét Borbély Lénárd (Fidesz–KDNP) lett Csepel polgármestere 14 899 szavazattal. Erdősi Éva (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) 12 260 szavazatot kapott, Pákozdi József (Buckai Szövetség Egyesület) 971 szavazatot, míg Wolf József (Munkáspárt) 230 szavazatot.