Lemondásra szólítja fel Borkait a DK

 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy azonnal mondjon le és távozzon a város éléről.

A DK szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a hétfői és keddi hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a győri polgármester „korrupciós és szexbotránya” érdemi következmények nélkül marad. Borkai Zsolt ugyanis kilép a Fideszből, még csak ki sem zárják – tette hozzá.

A vasárnapi újraválasztott Borkai Zsolt a győri városházán kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kilép a Fideszből és függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

Barkóczi Balázs idézte a polgármestert, aki azzal indokolta kilépését, hogy nem akar morális hátrányt okozni a Fidesznek. A szóvivő úgy fogalmazott: Borkai a Fidesznek okozott szégyent lemosná, a városnak okozott szégyent azonban nem. Ezzel beismeri, hogy fontosabb számára a Fidesz, mint Győr – fűzte hozzá.

Jelezte, miután „a fideszes ügyészség” és a hatóságok továbbra sem nyomoznak, a DK Horvátországban feljelentést tett, hogy legalább ott vizsgálják ki a győri polgármester ügyét.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy Lackner Csaba megválasztott ellenzéki kispesti önkormányzati képviselőnek le kellene-e mondani azután, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott kép- és hangfelvételeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt. Barkóczi Balázs azt felelte, Borkai Zsolt ügyében készült egy videofelvétel, amelynek a szereplői elismerték, hogy ők láthatóak rajta. A másik oldalon van egy hangfelvétel, amelyről még mindig nem lehet tudni, hogy mennyire manipulált és vágott – tette hozzá. Egyúttal azonban emlékeztetett Gyurcsány Ferenc előző napi szavaira, amelyek szerint ha bebizonyosodik, hogy a felvételen hallható kijelentések igazak, akkor Lackner Csabának nemcsak le kell mondania, de a törvénnyel is szembe kell néznie. Újabb kérdésre azt válaszolta, hogy Gajda Péter kispesti polgármesternek kezelnie kell a problémát.

A címlapfotó illusztráció.