Borkai Zsolt kilép a Fideszből

 

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

Borkai Zsolt, Győr újraválasztott polgármestere a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján 2019. október 15-én (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Borkai Zsolt elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. Erről a kormánypárt vezetésével hétfőn egyeztetett – tette hozzá.

Hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. „Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe” – mondta a városháza aulájának lépcsősora előtt állva Borkai Zsolt.

Borkai Zsolt háláját is kifejezte a győrieknek és a családjának. Úgy fogalmazott, „vasárnap a győriek úgy döntöttek, hogy botlásom ellenére velem együtt szeretnék építeni a várost”.

Kijelentette, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost.

A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni.

Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.