Miért most tudott eredményt elérni az ellenzék?

 

Vasárnap lezajlott az önkormányzati választás Magyarországon, amelyet összességében a Fidesz–KDNP pártszövetség nyert meg, de jó néhány helyen vesztes pozícióba került. Ezek közül a legfontosabb Budapest, ahol október 14-től Karácsony Gergely a főpolgármester, aki az ellenzéki összefogás színeiben indult. A 23 budapesti kerületből 14-ben az ellenzék nyert, ami azt jelenti, hogy a Fővárosi Közgyűlés is ellenzéki többségű lesz a következő öt évben.

Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester vasárnap este sajtótájékoztatot tartott (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A megyei jogú városok és megyeszékhelyek közül 13-at a Fidesz tudhat magáénak, tízet pedig az ellenzék. A vidéki városokban, kisvárosokban és a falvakban nagy többséggel a kormánypártok nyertek, a 19 megyei közgyűlés színe is maradt a narancssárga. A részvételi arány országosan 48,45 százalék, a fővárosban pedig 51,47 százalék volt.

2006 óta ez volt az első olyan választás, amelyet a Fidesz ugyan nem veszített el, de nem is nyert meg – fogalmazott Galló Béla politológus a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Úgy véli, ez az eredmény azt jelenti, hogy hosszú idő után ismét lesz magyar belpolitika, hiszen eddig az ellenzéki politizálás sok mindennek volt nevezhető, de

semmiképp sem volt egy alternatívaképző erő.

Kérdés, hogy a számukra is meglepő és nem várt eredmény után valóban alternatívaképző erővé válnak-e. A helyhatósági szempontok most már adottak, de ezt országos szinten is ki kellene terjeszteniük a sikeresség érdekében – tette hozzá. Azt is elmondta, a jelenleg kialakult helyzetet egyik félnek sem szabad alul- vagy túlértékelnie, de annyi bizonyos, hogy a vasárnapi eredmények új helyzetet teremtenek Magyarországon.

Megváltozott a fővárosi politikai térkép

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője egy labdarúgó-mérkőzéshez hasonlította az önkormányzati választásokat, ahol mindkét csapat szerzett gólokat, de kijelenthető, hogy a mérkőzést 3:2 arányban a Fidesz–KDNP nyerte. Az valóban elmondható, hogy a budapesti politikai térkép megváltozott, a mandátumok számát illetően most nem a kormánypártiakból, hanem az ellenzékiekből lesz több.

A választásokat megelőző számtalan kutatással kapcsolatban úgy értékelt, hogy az önkormányzati választásokat összességében véve politikai és minden más szempontból Budapest-centrumból értelmezték az elemzők.

Kevesebb figyelem irányult a vidékre

Ez azt jelenti, hogy a budapesti politikai helyzetet mindig felülértékelik, és ez abban mutatkozik meg, hogy egyes pozíciókat félreértelmeznek, a vidéki térségekre pedig sokkal kevesebb figyelmet fordítanak. Szerinte mindez közrejátszhatott abban, hogy az egyes felmérések téves előrejelzéseket vetítettek a választók elé.

Emlékeztetett, 2010-ben és 2014-ben is az volt alaphozzáállás Budapesten, hogy a kormánykritikus szimpatizánsok voltak többségben, ez így volt a legutóbbi európai parlamenti választásokon is, mégis a Fidesz–KDNP kapta a legtöbb szavazatot.

Miért most tudott eredményt elérni az ellenzék?

Tóth Erik szerint az a politikai teljesítmény mércéje, hogy csak most sikerült az ellenzéki pártoknak szemmel is jól látható politikai eredményeket elérni. Hozzátette, az is érdekes, hogy vidéken nem sikerült jól látható eredményeket elérniük az ellenzéki erőknek.

Galló Béla abban látja ennek az alapvetően váratlan fordulatnak az okát, hogy a Fidesz a mostani választást vélhetően túlságosan is helyhatósági önkormányzati választásként fogta fel, így az érzelmek szintjén az ellenzéknek sikerült ezt átfordítani egy kormánykritikus hangulattá. Ebből a szempontból

Karácsony Gergely személye indifferens volt,

mert az emberek nem azt nézték, hogy ki alkalmas vagy ki nem a főpolgármesteri tisztségre, hanem valamilyen módon a Fideszt akarták megbüntetni – emelte ki.

Tóth Erik Borkai Zsolt győri polgármester ügyét is az okok egyikeként nevezte meg. Szerinte a politikusról kirobbant botrány nemcsak Borkai Zsolt személyére hatott ki, hanem a vidéki városokban és a Budapesten is leadott szavazatok számában is megmutatkozott. Hozzátette, vasárnap az egyes pártpreferenciák mentén szavaztak a választók, nem azt tartották szem előtt, hogy kit tartanak alkalmasnak, hanem pártpolitikai számítások mentén tették le a voksukat.

A vasárnapi önkormányzati választások összefoglalóját ide kattintva tekintheti meg.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg