Pintér Tamás a dunaújvárosiak igazságérzetének tulajdonítja győzelmét

 

Pintér Tamás az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeként a szavazatok 56,36 százalékát (10 159 szavazat) szerezte meg vasárnap.

Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület) szerint a városban lakók már a múlt évi országgyűlési választáson is bebizonyították, mennyire érzékenyek arra, ha „valaki az arcukba hazudik és ellopja a pénzüket”. Az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte, ezúttal is igazságot akartak a dunaújvárosiak, ezért szavaztak a fideszes testület és a polgármester eltávolítása mellett.

Az új polgármester szerint a korábbi városvezetés elég komoly gazdasági problémákat idézett elő a városban. Hozzátette: komoly hiány van a kasszában a felelőtlen költekezés miatt, de gazdasági szakemberekkel a háttérben igyekeznek Dunaújváros javára visszafordítani a helyzetet.

Pintér Tamás jelenleg jobbikos országgyűlési képviselő, egyéniben szerzett mandátumot 2018-ban. Polgármesterré választását követően a dunaújvárosi központú választókerületben időközi parlamenti választásra lesz szükség.

Ennek kapcsán elmondta, olyan képviselőt kívánnak indítani, aki Dunaújvárost tudja szolgálni. „Akadnak olyan ellenzéki politikusok, akik alkalmasak lennének erre a pozícióra” – fogalmazott.

Megjegyezte: közös döntés lesz a jelölt személye, és bízik abban, hogy mindenki támogatni fogja az általa ajánlott jelöltet.