Többségében várható eredmények születtek a városokban

 

Néhány meglepetés, és többségében várható eredmények születtek a városokban az önkormányzati választásokon.

Fölényes győzelmet aratott Kaposváron a Fidesz-KDNP eddigi polgármestere. Szita Károly a voksok csaknem 57 százalékát szerezte meg, ezzel hetedik ciklusát kezdi. Ami azt is jelenti, hogy a megyei jogú városok, illetve Kaposvár történetében is a leghosszabb ideje hivatalban lévő polgármester – közölte az M1 Híradója.

Szegeden is újraválasztották az eddigi polgármestert. Botka László csaknem kétszer annyi szavazatot szerzett, mint a függetlenként indult Nemesi Pál. Az ellenzéki polgármestert tapssal fogadták Szegeden. Botka László azt mondta: „a győzelmet nem kell magyarázni, Szeged nyert.” 


Hódmezővásárhelyen az ellenzéki összefogás jelöltje, Márki-Zay Péter kapta a voksok többségét. Ezzel a második ciklusát kezdheti meg.

Dunaújvárosban és Egerben pedig jobbikos jelölt lett a polgármester. A botrány ellenére Győrben pedig ismét Borkai Zsolt kapta a szavazatok többségét.

Nyíregyházán mindössze két jelölt indult a polgármesteri címért. De hiába fogtak össze az ellenzéki pártok, Jeszenszki András nem tudott győzni. A nyíregyházak ismét a fideszes Kovács Ferencet választották meg polgármesternek.

Szolnokon is újra a fideszes polgármester nyert. Szalay Ferenc a szavazatok csaknem 48 százalékát szerezte meg.

Második ciklusát kezdheti meg zalaegerszegi polgármesterként a Fidesz-KDNP színeiben Balaicz Zoltán. A voksok csaknem 70 százalékát szerezte meg az ellenzéki jelölt 22 százalékával szemben.

Debrecenben is magabiztos győzelmet aratott a Fidesz-KDNP jelöltje. A másik három induló összesen nem szerzett annyi szavazatot, mint az eddigi polgármester, Papp László, aki arról beszélt este, hogy tovább folytatódik a város fejlődése.