Kispesti botrány: Gyurcsány durván kioktatta a szocialistákat

 

Az ATV meghívását is elfogadta Gyurcsány Ferenc pénteken. A kispesti baloldal titkairól szóló videót és hangfelvételt is kommentálta. Szerinte nem lehet hagyni, hogy valakik „mocskos százezrekért” tönkretegyék az országot. Azt is mondta, hogy meg kell oldani a problémát, nehogy az ellenzékre és különösen a DK-ra vetüljön a „mocsok” – közölte az M1 Híradója.

Az egész ellenzékre mocsok vetül Kispest miatt” – így kommentálta Gyurcsány Ferenc a kispesti szocialisták körül kialakult botrányt. „Mocskos százezrekért cserébe tönkreteszik az országot” – mondta. Szerinte ez egy olyan probléma, amit meg kellene oldania az ellenzéknek.

A problémát Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő okozta, aki többórányi hangfelvételen teregeti ki az MSZP kétes ügyeit. Például azt, hogy a kispesti szocialisták hogyan teszik ki a rászorulókat az önkormányzati lakásokból. A felvételen – a gyanú szerint – Lackner beszél százmilliós vagyonokról és a kerületi pénzek visszaosztásáról is.

A helyi képviselőt öt éve is támogatta és most is támogatja Gyurcsány Ferenc pártja, és a botrány ellenére nem léptették vissza.

Egy másik hangfelvételen az MSZP-s politikus azokat a korrupciós módszereket mutatja be, amelyeket szerinte a meggazdagodásra használnak a baloldali politikusok. Gyurcsány Ferenc szerint a felelősség Gajda Péteré, a kerület szocialista polgármesteréjé.

Gajda Péter ítélőképességében bízik az ellenzék főpolgármester-jelöltje Karácsony Gergely és Molnár Zsolt, az MSZP elnöke is. Utóbbi egy héttel az ügy kirobbanása után a szocialisták közül elsőként annyit mondott, végére járnak az ügynek, de csak a választás után.

Csakhogy maga Gajda Péter szintén érintett. Az ellenzék kispesti polgármesterjelöltjéről nem kevés szó esik a hangfelvételeken, például korrupciógyanús ügyetek kapcsán.

Lackner Csaba arról is beszél, nem tudja, de nem is érdekli, hova fekteti be Gajda Péter a be nem vallott jövedelmét. Közben a kispesti botrányok miatt újabb feljelentés érkezett a hatóságokhoz költségvetési csalás gyanúja miatt.

Az ügyben korábban feljelentést tett a Transparency International is. Szerintük ha a kiszivárgott felvételek valódiak, akkor az korrupció, amiben a kerület szocialista polgármestere is érintett.