Soltész: A kormány minden segítséget megad a szerb közösségnek céljai megvalósításához

 

A kormány továbbra is minden segítséget megad a magyarországi szerb nemzetiségnek, hogy megvalósíthassák céljaikat – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Szerb Országos Önkormányzat szervezte budapesti rendezvényen.

Soltész Miklós elmondta, a nemzetiségeknek juttatott támogatások – amelyek összege 2010 óta ötszörösére emelkedett – mind a megmaradásukat segíti.

A magyarországi szerb közösség nagy felelőssége és kötelessége az összefogás, továbbá, hogy a magyar kormánnyal közösen segítse Szerbia európai uniós csatlakozását – jelentette ki az államtitkár, rámutatva arra is, rég nem volt ilyen jó Magyarország és Szerbia viszonya, mint most.

A magyarországi szerb oktatási és kulturális helyzetről szólva Soltész Miklós elmondta, nemcsak, hogy megmentették a battonyai szerb iskolát, hanem az már „szépen fejlődik”, úgy, mint a lórévi, vagy a fővárosi szerb oktatási intézmény.

Szegeden egy iskolai központ épül, amely nemcsak a magyarországi, hanem az anyaországi és a bosznia-hercegovinai szerbek csúcsintézménye is lehet – jegyezte meg.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a kultúra területén is jelentős fejlesztések történtek, Deszken, Baján, Pomázon, Szentendrén és Pécsen is komoly beruházások valósultak meg.