Potápi: Perényi Zsigmond életpéldája azt üzeni, magyarságunk megőrzését minden érdek elé kell helyeznünk

 

Perényi Zsigmond életpéldája azt üzeni, hogy magyarságunkat, annak megőrzését minden érdek elé kell helyeznünk, saját közösségünkért ki kell állnunk, saját lehetőségeinkhez mérten kell harcolnunk érte a legjobban – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vasárnap Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott kárpátaljai központi megemlékezésen.

Az államtitkár báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye 1849. október 24-én Pesten kivégzett mártír főispánjának az emlékművénél mondott beszédében hangsúlyozta: szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy minden közösségben, így saját közösségeinkben is vannak olyan személyek, akikre évszázadok múltán is példaként tudunk visszatekinteni.

Báró Perényi Zsigmond a beregszászi, nagyszőlősi, kárpátaljai magyarság kiemelkedő alakja ma is – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a császári hatóságok azért végezték ki, mert aláírta a függetlenségi nyilatkozatot.

„Perényi Zsigmond életpéldája azt üzeni, hogy magyarságunkat, annak megőrzését minden érdek elé kell helyeznünk, saját közösségünkért ki kell állnunk, saját lehetőségeinkhez mérten kell harcolnunk érte a legjobban” – emelte ki.

Potápi Árpád János kifejtette, mi a 170 évvel ezelőtt kivégzett hősöknek a leszármazottaiként egy szabad nemzet tagjai vagyunk a Kárpát-medencében vagy a világ bármelyik részén, egy olyan nemzeté, amelynek nemcsak múltja, hanem jelene és biztos jövője van.

Ma már kijelenthetjük – folytatta –, hogy Kárpátalján a magyar közösség egységes, erős és összetartó, és a magyar kormány partnerekként tekint az itteni szervezetekre. Rámutatott, az elmúlt évek munkájának köszönhetően Kárpátalja jelentős fejlődésnek indult, hiszen számos oktatási, egészségügyi intézmény épült és újult meg a magyar kormány támogatásával.

A politikus jelezte, a magyar kormány a programjaival biztos hátteret szeretne nyújtani a kárpátaljai magyar közösségnek.

„Kárpátaljainak, külhoninak lenni ma már nem hátrányt jelent, hiszen a magyar nemzet számára a külhonban élő magyarság olyan erőforrás, amellyel közösen tudjuk gyarapítani nemzetünket” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Beszédében Brenzovics László, a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kiemelte, báró Perényi Zsigmond a főrendi ház alelnökeként aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, cselekedetét bátran felvállalta, nem kért kegyelmet és kivégezték.

Bátorságát, hazája és nemzete iránti hűségét nem felejtik a kárpátaljai magyarok – mondta, hozzátéve, hogy a kárpátaljai magyarság mindent megtett annak érdekében, hogy hőseinek emlékét megtartsa. Így 1991-ben sikerült helyreállítani Perényi Zsigmond szobrát Nagyszőlősön a nevét viselő középiskola előtt, ahol a magyar közösség minden év október 6-án megemlékezik róla – mutatott rá.

Most pedig a magyar kormány támogatásával sikerült helyreállítani a Beregszászhoz tartozó Beregardóban a Perényi-kastélyt, ahol Perényi Zsigmond született, s ott Perényi Kulturális Központot fogunk létrehozni – mondta el a KMKSZ elnöke.