Botka korábban többször is kemény szavakkal illette a kormányfőt

 

Botka Lászlót dicsérte egy rádióinterjúban Lázár János. A Fidesz parlamenti képviselője arról beszélt, hogy ő Botkát annál okosabb és nyugodtabb embernek tartja, hogy túl keményen támadja ellenfeleit, és ezzel veszélyeztesse az általa vezetett város fejlődési esélyeit. Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Lázár egy kiváló stratéga. Az az érdeke, hogy Botkával egy alkalmatlan városvezető kerüljön Szeged élére, mert akkor Hódmezővásárhelynek több fejlesztési forrás jut. Lázár János szavai ellenére a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje sokszor illette kemény szavakkal a miniszterelnököt és kormányát.

Botka László (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A 2018-as választások előtt alig néhány hónapig volt Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje, holott jelöltsége gyakorlatilag egy évtizede napirenden volt. 2016 decemberében ő maga jelentkezett be a vezetésért, majd később, a párt május 27-i kongresszusán meg is választották miniszterelnök-jelöltnek.


Szeged polgármestere 292 küldöttből 280 szavazatot szerzett, azaz a párt egységesen beállt mögé. Ennek ellenére kampányát több botrány is hátráltatta és folyamatos volt a vita a listákon és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének személyén.

Végül alig néhány hónappal később, október 2-án Botka László lemondott jelöltségéről. A politikus azzal indokolta döntését, hogy hibázott azért, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Országgyűlésben.

Hozzátette: azt sem tudta, hogy a „politikai maffia” mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket. Nem ez volt az egyetlen erős mondat, amit használt.

Többször is kemény szavakkal illette a kormányfőt

Jelöltsége alatt többször is kemény szavakkal illette a miniszterelnököt és kormányát is.

2017 januárjában egy írásában úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor jólétet ígér a szabadság és a demokrácia feladásáért, de nincs orbáni csoda, ez hazugság, mert a jólét csak a kegyelteknek jár. Most kasztrendszer, feudalizmus épül”.

Az MSZP kongresszusán egy évvel a választások előtt Botka többször is keményen nekiment Orbán Viktornak. Mint mondta, a kormányfő „a nemzet legnagyobb árokásója”, és Putyinnak adja el a hazát. Azt is mondta, hogy a Fidesz a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosa, mert „megölte a reményt”.

Botka az atv.hu-nak adott interjúban 2017 májusában arról beszélt, hogy „az Orbán-rendszer arra a meggyőződésre és hitre épül – ez tartja össze –, hogy ez a világ, az ő kormányzásuk, ezer évig fog tartani. De ha elveszítik a választásokat, akkor egy ilyen rendszer kártyavárként fog összeomlani”, vélte akkor.

2017 júliusában Botka úgy fogalmazott egy sajtótájékoztatón, hogy Orbán Viktor miniszterelnök “seftel" a magyar emberek biztonságával, és erre szerinte bizonyítékok is vannak.

2017 szeptemberében az MSZP országos választmányi ülésén azt mondta, hogy „Orbán kormánya tudatosan taszította kilátástalanságba, szegénységbe az országot.” Szerinte Orbán Viktor a félelemre, csalódásra, kiábrándultságra játszik, nem a közösség érdekeit nézi, hanem „a pártelit, a milliárdosok, a multik támogatására esküdött fel”. Orbán Viktor „köztörvényes bűnözőkkel, sikkasztókkal vette körül magát”, és „Magyarország egy középkori kiskirályság lett” – fogalmazott akkor.

Lázár Botkát dicsérte

Korábbi mondatai ellenére pénteken Lázár János egy rádióinterjúban a jelenlegi szegedi polgármestert dicsérte.

A volt kancelláriaminiszter, a Hódmezővásárhelyt is magában foglaló választókerület országgyűlési képviselője Botka Lászlót annál okosabb és nyugodtabb emberként jellemezte, mint aki túl keményen támadja ellenfeleit, és ezzel veszélyezteti az általa vezetett város fejlődési esélyeit.

Mint fogalmazott: „én Botka Lászlótól soha nem hallottam, hogy Orbán Viktor lámpavasra kellene küldeni, (...) vagy hogy le akarná csukatni a kormánytagokat, Fidesz vezetőit”.

Kubatov: Lázár kiváló stratéga

A Fidesz ügyvezető alelnöke reagált Lázár János mondataira. Kubatov Gábor szerint Lázár egy kiváló stratéga, aki védi a városát, ahol él, és az az érdeke, hogy Botka Lászlóval egy alkalmatlan városvezető kerüljön Szeged élére, mert akkor Hódmezővásárhelynek több fejlesztési forrás jut.

Kubatov Gábor a szegedma.hu-nak nyilatkozva úgy fogalmazott: Nemesi Pál polgármesterjelölttel Szeged esélyt kap arra, hogy a kormánnyal szorosan együttműködve, a szegediekkel közösen váljon egy lendületes és virágzó várossá.