A nyugdíjasok ellátásának javítását sürgeti a Jobbik

 

Sajátos „magyar indexálás” bevezetésével, differenciált nyugdíjemeléssel, az otthoni jelzőrendszer és az idősotthoni rendszer kiterjesztésével javítana a nyugdíjasok helyzetén a Jobbik – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Sneider Tamás pártelnök.

Hangsúlyozta: a svájci indexálás 2008-as megszüntetése és a 13. havi nyugdíj elvétele óta folyamatosan romlik az idősek helyzete, miközben uniós összevetésben is keveset költ az ország a nyugdíjrendszerére, hiszen – szemben a 11 százalékos közösségi átlaggal – a GDP nem egészen 9 százalékát fordítják e célra.

Ezért a nyugdíjas fogyasztói kosár áremelkedését és a reálbér változását is figyelembe vevő „magyar indexálás” bevezetését sürgette, mondván, így garantálható a nyugdíjak folyamatos és biztonságos vásárlóérték-növekedése. A minimum a 150-200 ezer forintos nyugdíj, amiből már „el lehet lenni talán normális körülmények között” – fogalmazott.

A Jobbik elnöke szerint az is javítana a nyugdíjasok helyzetén, ha országszerte elérhetővé válna számukra az a jelzőrendszer, amellyel egy gombnyomással értesíthetik az illetékeseket egészségügyi vagy közbiztonsági problémájukról, akárcsak annak megoldása, hogy a mainál jóval több igénylő juthasson idősotthoni ellátáshoz.

Mindkét esetben az önkormányzatok bevonásának fontosságát hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki azt is kiemelte: az önkormányzati választás tétje az is, hogy olyan településvezetőket, képviselő-testületeket választanak-e az emberek, akik, illetve amelyek helyben is képviselik az idősek érdekeit, mindent megtéve helyzetük javítása érdekében.

Amikor az ellenzék által támogatott budapesti főpolgármester-jelöltről kérdezték, Sneider Tamás úgy fogalmazott: „Karácsony Gergely nem egy korrupt politikus, ami már ritka a magyar közéletben, hozzá kell tennem, az, hogy ő milyen mértékben tud vagy tudna tenni a korrupcióval szemben, az egy másik kérdés, amit akkor lehetne megtudni, ha megnyeri ezt a választást”.