Puzsér Róbert élhető, emberre szabott Budapestet ígér a szavazóknak

 

Élhetőbb, emberre szabott Budapestre, belélegezhető levegőre és egy olyan fővárosra van szükség, amely nem az ingatlanbefektetőknek és az autóknak épül, hanem a lakosoknak – mondta Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt pénteken az M1 reggeli műsorában.

Cikkünk frissült. 

Hozzátette: Budapestet nem az autóval rendelkező felső tíz százalék, hanem a maradék kilencven százalék szükségleteire kellene optimalizálnia a főváros vezetésének a következő ötéves ciklusban.


Hangsúlyozta: az M1 meghívását nem azért fogadta el, hogy ismertesse programját, hanem azért, hogy átfogó rendszerkritikát adjon. Ennek részeként a magyarok zsarolásának nevezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azon nyilatkozatát, miszerint a kormánnyal való jobb kapcsolat segít a települések fejlődésében.

„A magyar társadalom jobbágysorba züllesztése, színtiszta feudalizmus ez a nyilatkozat” – vélekedett; szerinte ezzel arra szólította fel a magyarokat a miniszter, hogy szavazzanak a Fideszre, amennyiben szeretnék, hogy településeik fejlődjenek.

Kitért arra is: ellenzékváltás nélkül nem lehet kormányt váltani. A jelölt azt mondta magáról: „saját helye a magyar politikai térképén Gyurcsánytól és Orbántól is egyenlő távolságra van, vagyis egyszerre ellenzéke a 2010 előtti nyolc évnek és a 2010 utáni időszaknak is”.

Puzsér Róbert úgy fogalmazott: azért van a 2019-es önkormányzati választások szavazólapján, hogy „megképezze a jelenlegi rendszer alternatíváját”.

Beszélt arról is, hogy szerinte gond van a főváros turizmusával, mert az – ahogy fogalmazott – gyenge minőségű.