Ígérete ellenére nem jelent meg az M1 reggeli műsorában Karácsony

 

Ígérete ellenére nem jelent meg az M1 reggeli műsorában Karácsony Gergely. A főpolgármester-jelölt először elfogadta a meghívást, majd később mégis lemondta. Azt mondta azért, mert tudomására jutott, hogy két vetélytársa, Puzsér Róbert és Berki Krisztián is meghívást kapott a műsorba. Bár a jelöltek külön-külön műsoridőt kaptak, Karácsony Gergely találkozni sem akart velük. Nem ez az első eset, hogy kerüli a nyilvánosságot. Csütörtöki sajtótájékoztatóját például meg sem hirdette, csak szűk körben tartotta meg – közölte az M1 Híradója.

Cikkünk frissült.

Egy másik interjúja volt, ezért meg sem ígérte hogy jön – ezt válaszolta Karácsony Gergely péntek délután arra a kérdésre, hogy miért mondta le előző este a korábban megbeszélt főpolgármester-jelölti interjúját a közmédiában. Csakhogy csütörtökön még munkatársán keresztül azt üzente, nem szeretne a két másik főpolgármester-jelölttel együtt szerepelni.

Karácsony Gergely széke így üresen maradt pénteken, pedig a főpolgármester-jelöltek külön műsoridőt kaptak, vagyis Karácsony Gergelynek legfeljebb csak a stúdió előterében kellett volna találkoznia Berki Krisztiánnal, illetve Puzsér Róberttel.

Puzsér Róbert reagálni sem akart arra, hogy Karácsony

miattuk mondta le főpolgármester-jelölti interjúját.

Az ellenzék városvezető-jelöltje nem csak televíziós szereplését utasította vissza az utolsó pillanatban. Nem jelent meg a Kossuth Rádióban sem.

Berki Krisztián rádiós és televíziós interjújában is azt mondta: Karácsony Gergely úgy akarja vezetni Budapestet, hogy még

ahhoz sem volt elég bátor, hogy szembenézzen velük.

Berki Krisztián szerint Karácsony Gergely akkor lenne hajlandó interjút adni, ha garanciát kap arra, hogy senki nem lesz a stúdióban.

Karácsony Gergely később azt állította, eleve meg sem ígérte hogy jön. Néhány perccel később viszont már azt mondta, az ellenzék főpolgármester-jelöltjeként elvárja, hogy „méltó lehetőséget kapjon arra, hogy elmondja az igazát.”

Majd Puzsér Róbertre és Berki Krisztiánra utalva azt mondta, ha egy műsorsávban kellett volna velük szerepelnie, akkor úgy érezte volna, hogy ő is a futottak még” kategóriájába kerül.

Karácsony Gergely nem csak politikai ellenfeleit, hanem

az újságírókat is igyekszik kerülni mostanában.

Csütörtöki sajtótájékoztatójára például a szokásoktól eltérően már meghívót sem kapott az M1. Saját közösségi oldalára viszont feltöltött egy videót az akcióról, melyen az látszik, hogy az átlagosnál jóval kevesebb újságíró volt jelen: a felvételen Karácsony mindössze az RTL Klub riporteréhez és egy másik, szivacs nélküli mikrofont tartó újságíróhoz beszélt.

Az Origo szerint mindez amiatt történt, mert a zuglói polgármester sajtótájékoztatójára váratlanul egy „Budapest nem cirkusz, ne bízzuk rájuk a várost” feliratú autó gurult be. Karácsony Gergely

szótlanul hallgatta végig a bohócmutatványok alatt is használt dallamokat.

Az Origo úgy fogalmaz, hogy „a Párbeszéd nevezetű nulla százalékos párt vezetője hiába polgármester öt éve, teljesen megdermedt”.

A portál hozzáteszi: az, hogy a magát folyamatosan csúcspozíciókra jelöltető Karácsony Gergely nem tudott mit kezdeni a helyzettel, azt mutatja, hogy alkalmatlan a főváros vezetésére.