Közös klímaügyi fellépést követel a kormánytól az ellenzék

 

Az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatón bírálták a kormánypártokat, amiért azok nem képviseltették magukat a parlament szerdai, rendkívüli, klímaügyi ülésén. Egyúttal felszólították a kormányt, a Fideszt és a KDNP-t, hogy vegyenek részt a klímaváltozás elleni közös fellépésben. A Fidesz szerint komolytalan az ellenzék kezdeményezése. A kormánypárt közleménye szerint december 12-én az ellenzék ugyanebben a témában összehívta az Országgyűlést. Az ülést megtartották, de egyetlen ellenzéki képviselő sem vett részt rajta. A Fidesz-KDNP képviselői ott voltak.

Cikkünk frissült. 

Az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Jobbik politikusai, független képviselőkkel kiegészülve azt követően tartottak közös sajtótájékoztatót, hogy az ülést határozatképtelenség miatt be kellett rekeszteni a napirend előtti felszólalások elhangzása után.

Schmuck Erzsébet, az ülést kezdeményező LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, remélték, hogy a magyar állam- és kormányfő is megjelenik a parlamentben, és elmondják, tudatában van annak, hogy az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke hozzátette: bízott abban, hogy Orbán Viktor ismerteti, milyen radikális csökkentési célokat vállalnak, bejelenti egy klímatörvény elkészítését, valamint egy klíma- és fenntarthatósági ügyekkel foglalkozó minisztérium felállítását.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese felszólal az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2019. szeptember 18-án (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője hangsúlyozta, miközben az Európai Bizottság felmérése szerint a magyarok 96 százaléka komolyan aggódik a klímaváltozás miatt, a Fidesz egyetlen képviselője sem jelent meg az ülésen.

Nunkovics Tibor, a Jobbik képviselője úgy látta, a Fidesz megpróbálja elbagatellizálni a klímaváltozást és a fosszilis energiák használatára fekteti a hangsúlyt. A klímaváltozás ügyében pártpolitikán felül álló, közös álláspontot kell kialakítani, az ellenzék bármikor hajlandó leülni az ügyben a kormánnyal tárgyalni – szögezte le.

Gurmai Zita, az MSZP képviselője úgy fogalmazott: nem tudja eldönteni, hogy a kormány klímapolitikája a gonoszságon vagy a szimpla tudatlanságon alapul-e. Kiemelte, évente körülbelül hétszáz ember hal meg Magyarországon járműbalesetben, ami megegyezik a szénerőművek okozta egészségügyi problémákhoz köthető elhalálozások számával.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a klímaválság kérdése, az élhető bolygó és az élhető Magyarország megőrzése egyszerre az emberiség, Európa és a magyar nemzet ügye. Ebben az ügyben mindenkinek kötelessége eszmét cserélni, mert a megoldást csak közösen lehet megtalálni, Magyarországnak pedig nem fékeznie, hanem kezdeményeznie kell a közös európai fellépést – hangsúlyozta.

A fideszes képviselők, azzal, hogy nem vettek részt az ülésen, elárulták az ország és az emberiség jövőjét, ha úgy tetszik, akkor a kormánypárti politikusok „jövőgyilkosok” – mondta.

Bősz Anett (független), a Liberálisok politikusa azt mondta, az ország energiapolitikája szembe megy azzal a trenddel, amelyben a megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret kapnak.

Szél Bernadett (független) arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ő maga hívjon össze egy vitanapot, mert a klímakérdés ügye nem pártokról, hanem az emberiségről szól.

Arra a kérdésre, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a klímaváltozás ügyében meg akarja keresni az ellenzéki frakciókat, egységesen közölték, hogy akkor válaszolnak, miután a meghívó megérkezik hozzájuk.

Szabó Tímeától kérdezték, hogy napirend előtti felszólalásában Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt „mellett kampányolt”. Azt felelte, a gyermekeink, unokáink jövőjéért kampányol, ez pedig nem pártpolitikai kérdés.


Fidesz: Komolytalan a kezdeményezés

A Fidesz szerint komolytalan az ellenzék kezdeményezése. A kormánypárt közleménye szerint december 12-én az ellenzék ugyanebben a témában összehívta az Országgyűlést.

Az ülést megtartották, de egyetlen ellenzéki képviselő sem vett részt rajta. A Fidesz-KDNP képviselői ott voltak.

Később a kormány részéről Dömötör Csaba is reagált. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közösségi oldalán, videóüzenetében azt mondta: „A környezetvédelem ügye fontosabb annál, mint hogy az ellenzék üres kampányakcióvá silányítsa.”