Nézőpont: Nincs főpolgármester-váltó hangulat

 

Tarlós István egyedül is begyűjtené a szavazatok felét, így továbbra is jelentősen vezet a főpolgármesteri címért folyó versenyben – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb budapesti közvélemény-kutatásából.

Egy hónappal az önkormányzati választások előtt változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István. A hivatalban lévő városvezető egyedül begyűjtené a szavazatok felét, így a jelenlegi állás szerint jobb eredményt is elérhet, mint 2014-ben, amikor 49 százalékot szerzett – tette hozzá a Nézőpont közleményében.

Forrás: Nézőpont Intézet

Forrás: Nézőpont Intézet

Hozzátéve, hogy a biztos szavazók körében Karácsony Gergely eredménye nem változott (42 százalék), Pikó András nyilvános sajnálására épített előző kampányhete vélhetően csak a törzsszavazóit foglalkoztatta. Hibahatáron belül erősödött viszont az aktívan kampányoló Puzsér Róbert. A bal- és a jobboldalt egyaránt elutasító üzeneteivel már 7 százalékos eredményt tudhat magáénak.

Berki Krisztián pedig elérte az egy százalékot.

Jelentősen hozzájárul Tarlós István vezetéséhez, hogy a budapestiek többsége (51 százalék) elégedett a főpolgármester eddigi munkájával. A fideszesek teljes vállszélességgel a Budapestet 9 éve vezető politikus mellett állnak (90 százalékuk elégedett), de a baloldali ellenzékiek majdnem negyede (22 százalék) is elégedett Tarlós István munkájával. A magas elégedettségi mutató is arra utal: nincs főpolgármester-váltó hangulat Budapesten. Mindez megnehezíti Karácsony Gergely kormányellenességre építő kampányát.

Forrás: Nézőpont Intézet

Forrás: Nézőpont Intézet

A címlapfotó illusztráció.