A mecseki fairtások dönthetik el a pécsi polgármester-választást

 

A néhány évvel ezelőtti mecseki fairtások dönthetik el a pécsi polgármesterválasztást, a kampányban ugyanis ez az egyik fontos téma. Az LMP csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy saját jelöltet indít, nem tudják támogatni Péterffy Attilát, a „közösnek” mondott ellenzéki jelöltet. Ő ugyanis korábban hosszú időn keresztül a pécsi hőerőműnél dolgozott, sokáig vezető pozícióban, és az LMP, valamint civil szervezetek szerint Péterffy Attila is felelős azért, hogy rengeteg fát kivágtak a Mecsekben. A baloldali jelölt szerint ez nem igaz – közölte az M1 Híradója.

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal polgármesterjelöltjének” – ezzel a címmel közölt cikket a PécsMa.hu. A portál a Civilek a Mecsekért Mozgalom közleményét idézve arról ír, hogy Péterffy Attila a Pannon Hőerőmű igazgatójaként hogyan károsította meg a természetet.

A közlemény szerint Péterffy Attila vezetése alatt a hőerőmű óriási mennyiségben vágatott ki fákat, amely elérte a 3 millió tonnát. Az egyesület szóvivője azt írta, az erőmű a termőföldeket is kiszipolyozza évi több százezer tonna szalma elégetésével. Azt írják, hogy erre a Pécsi Tudományegyetem tudósai is figyelmeztettek.

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője korábban az M1-nek is beszélt arról, hogy az erőműben szerinte nem csak tüzifát égettek el. Akkor úgy fogalmazott, hogy Péterffy Attila hazudik az ügyben.

A PécsMa.hu felidézi azt is, hogy Péterffy Attila egy előadáson arról beszélt, büszke arra, amit a Pannon Hőerőmű vezetőjeként elért. A portál azt írja, a baloldali polgármesterjelölt legutóbb a civil kritikákra, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem reagált érdemben, hanem a saját internetes oldalát ajánlotta, valamint arra utalt, hogy a mecseki erdőkért aggódó civilek még számolni sem tudnak, így nem lehet velük tárgyalni.

Péterffy Attilát a mecseki fairtások miatt korábban az LMP is vállalhatatlannak nevezte, ezért inkább kimaradtak az ellenzéki összefogásból Pécsen. Éppen ezért a baranyai megyeszékhelyen az ellenzékkel szemben saját polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket indítanak, akiket csütörtökön mutattak be.