Jobbik: Háromszáz hektár felett ne járjon területalapú támogatás

 

A Jobbik azt javasolja, hogy háromszáz hektárosnál nagyobb birtokméret felett Magyarországon ne járjon területalapú támogatás.

Magyar Zoltán, a párt képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a témában kidolgoztak egy határozati javaslatot, amelyet be is nyújtanak az Országgyűlésnek. A párt ebben arra kéri a kormányt, hogy a szigorítást még az új EU-s költségvetési ciklus büdzséjének lezárása előtt tárgyalja meg és fogadtassa el Brüsszelben.

A Jobbik a polgári törvénykönyvet is megváltoztatná annak érdekében, hogy a nagybirtokosok ne tudják úgy kijátszani a szabályozást, hogy a rokonaikra „szétírják” a földterületeket – közölte.

Tavaly 660 milliárdnyi agrártámogatást fizettek ki 

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy 2018-ban nagyságrendileg 660 milliárd forintnyi agrártámogatást fizettek ki Magyarországon. A támogatásoknak mintegy nyolcvan százalékát az agrárium szereplőinek tíz százaléka kapta meg – mondta, hozzátéve, a listán évek óta ugyanazokkal az érdekkörökkel lehet találkozni: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója áll az élen, Mészáros Lőrinc és érdekeltségei vannak a második helyen, mellettük holland, belga és osztrák cégeket is lehet találni az első tízben.

Rossz birtokpolitika

Magyar Zoltán közölte: a Fidesz 2009-ben ígéretet tett arra, hogy ha megnyeri az országgyűlési választást, akkor egy négyéves ciklus alatt megfordítja a rossz birtokpolitikai arányt, visszaszorítja a nagybirtokokat és a családi gazdálkodásokat támogatja majd. A kormánypárt azonban az elmúlt kilenc évben nem, hogy változást nem ért el ezen a területen, de sok tekintetben még romlottak is a számok, és a jövőben sem várható javulás – fogalmazott.

A képviselőnek kérdéseket tettek fel az önkormányzati választásról, de ő azt kérte, ezekben az ügyekben forduljanak a Jobbik sajtóosztályához. Kérdezték Feldmájer Péternek, a Mazsihisz volt elnökének szavairól, aki a Times of Israel című lapnak adott interjújában élesen bírálta a Jobbik és a baloldali pártok kapcsolatát. Ugyanígy kikérték a véleményét az ugyanennek az újságnak nyilatkozó Glitzenstein Sámuel rabbi szavairól, aki azt mondta, hogy zsidó perspektívából az Orbán-kormányok közel állnak az ideálishoz. Magyar Zoltán azt felelte, hogy ez az ő véleményük, amihez joguk van.