Egyre nagyobb a feszültség az ellenzéki pártok között Ferencvárosban

 

Egyre nagyobb a feszültség Ferencvárosban a két ellenzéki polgármesterjelölt és az őket támogató pártok között. Korábban úgy volt, hogy még augusztusban előválasztást tartanak a kerületben, de ennek részleteiről sincs megegyezés, sőt, felmerült, hogy nem is lesz. Sajtóhírek szerint a pártok közötti legutóbbi egyeztetésről az egyik résztvevő azt mondta: ilyen rosszindulatú, gyászhangulatú, ellenséges tárgyaláson még életében nem vett részt – hangzott el az M1-en.

„Jancsó Andrea vagyok, a Momentum polgármesterjelöltje Ferencvárosban” – videóüzenetben indította el polgármesterjelölti kampányát a momentumos Jancsó Andrea. A 9. kerületben hamarosan azért kell előválasztást tartani, mert a pártok

nem tudtak megegyezni abban,

hogy kit indítsanak közös ellenzéki polgármesterjelöltként.

A másik jelölt Baranyi Krisztina

Jancsó Andreát a Momentum mellett a helyi Jobbik és az MSZP támogatja. A másik jelölt, Baranyi Krisztina mögé viszont az LMP és a Kétfarkú Kutya Párt állt be. A Kétfarkú Kutya Párt elnöke szerint Baranyi Krisztina ellen az ellenzéki pártok egy része saját politikai érdekei miatt indított jelöltet.

Közben a héten Puzsér Róbert kampányfőnöke is bejelentette, hogy

a korábban az Együttben politizáló képviselőt támogatja.

A Sétáló Budapest közösségi oldalán megjelent közlemény szerint a publicista stábja mindent elkövet majd azért, hogy Baranyi Krisztina kampánya minél sikeresebb legyen.

Ferencvárosban trükközés és zsarolás zajlik

Egy pénteki posztban például arról írnak, hogy Ferencvárosban trükközés és zsarolás zajlik az előválasztás kapcsán. „Zuglóban, Ferencvárosban és Újbudán a legbüdösebb a pite” – fogalmazott Puzsér Róbert kampányfőnöke, majd hozzátette: most majd a Kétfarkú Kutyák és Baranyi Krisztina lesznek az ellenzéki egység megbontói, mert nem fogadják el a megalázó feltételeket.

A bizalom viszont úgy tűnik, nem kölcsönös. Baranyi Krisztina ugyanis többször hangoztatta, hogy a főpolgármester-választáson nem Puzsér Róbertet, hanem az előválasztás győztesét,

Karácsony Gergelyt támogatja,

aki korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy Baranyi Krisztinát tartaná megfelelő jelöltnek. A ferencvárosi jelölt és a zuglói polgármester legutóbb a Budapest Pride-on is közösen fotózkodott. A feszültséget az is fokozza, hogy a pártok eddig a jelölt személyén kívül a voksolás körülményeit sem tisztázták.

Súlyos belső harcok

Az ellenzéki pártok között zajló súlyos belső harcokat csütörtökön még az előválasztás szervezésében részt vevő Magyar György is elismerte, de mint mondta: a vitákat szerinte most kell lefolytatni.

A Népszava információi szerint a pártok a legutóbbi, csütörtöki egyeztetés után sem kerültek közelebb a megoldáshoz. A baloldali portál azt írta: finoman szólva sem közeledtek egymáshoz az álláspontok.

Egy Baranyi Krisztinát támogató politikus például úgy fogalmazott: ilyen

rosszindulatú, gyászhangulatú, ellenséges

tárgyaláson még életében nem vett részt. Egy másik résztvevő pedig arról beszélt: nem zárják ki, hogy a ferencvárosi előválasztásból semmi nem lesz – hangzott el az M1 Híradójában.