Újabb ellenzéki polgármesterjelöltet mutattak be Debrecenben

 

Varga Zoltánt, a Demokratikus Koalíció (DK) városi elnökét, önkormányzati képviselőt indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás.

A Demokratikus Koalíció (DK) városi elnökét, Varga Zoltán önkormányzati képviselőt indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben  – jelentették be a négy szervezet képviselői kedden sajtótájékoztatón, a szocialisták helyi irodájában. Egy héttel korábban a Jobbik, a Momentum és az LMP helyi szervezetei jelentették be, hogy közös jelöltjükként Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetőjét indítják a városvezetői posztért.

Madarasi István, az MSZP debreceni elnöke utalt rá, hogy ezzel végleg lezárultak azok az év elejétől tartó tárgyalások, amelyeken szerették volna elérni, hogy minden választókörzetben egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. Pártja álláspontja szerint „a jelenlegi Fidesz-hatalmat csak úgy lehetne megbontani Debrecenben, ha teljes összefogással egyéni választókerületben nyernének ellenzéki jelöltek (…), de egyes politikai pártok nem a jelenlegi városvezetést tekintik ellenfelüknek, hanem a baloldalt” – magyarázta az MSZP elnöke az elmaradt teljes összefogást.


Közös listát állítanak

Varga Zoltán közös polgármesterjelölt szerint erős, ideológiai alapokon nyugvó, őszinte, nyílt, egymás elfogadására és tiszteletére épülő szövetséget kötött kedden a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás Debrecenben.

„Szövetségünk, a debreceni demokraták szövetsége, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) autokratikus világának lebontása érdekében, az önkormányzati választásokon közös polgármesterjelölt mögé sorakozik fel, városunk minden körzetében közös jelölteket indít, és közös listát is állít” – fűzte hozzá. Rámutatott: programjukban korrupciótól mentes, kiszámítható és tervezhető együttműködést ajánlanak a Debrecenben élőknek.

Káposznyák István, a Szolidaritás helyi elnöke fontosnak nevezte, hogy a civil szervezetek tevékenységét támogassa az önkormányzat, Dede Tamás, a Párbeszéd hajdú-bihari elnöke pedig a városi zöldterületek növelésére, a közlekedés környezetbaráttá tételére hívta fel a figyelmet.

Előválasztásra hív Varga

Varga Zoltán a sajtótájékoztató végén bejelentette: előválasztásra hívja ki a Jobbik-Momentum-LMP debreceni polgármesterjelöltét, amennyiben előzetesen kötelezik magukat arra, hogy az előválasztás nyertesét mindannyian, egyöntetűen támogatni fogják. A polgármesterjelölt nem zárkózik el attól sem, hogy az előválasztáson más jelölttel is megmérkőzzön – mondta kérdésre válaszolva annak kapcsán, hogy egy korábbi bejelentés szerint a Civil Fórum Debrecen Egyesület is saját polgármesterjelöltet indít Debrecenben.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere ugyancsak kedden mutatta be azt a 23 jelöltet, akiket pártszövetségük indít az önkormányzati képviselői helyekért. Debrecen 1998 óta valamennyi egyéni képviselőt a Fidesz-KDNP adja.