Feltételekkel támogatja a szegedi Fidesz Nemesi Pál független polgármesterjelöltet

 

Három feltétellel támogatja Nemesi Pál független szegedi polgármesterjelöltet a Fidesz helyi szervezete – jelentette ki Bartók Csaba a párt helyi elnöke pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

A politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz tárgyalásokat kezdett a független jelölttel. Úgy fogalmazott, Nemesi Pál felkészült, elkötelezett jelölt, akinek komoly gazdasági tervei vannak Szegeddel.


Bár a polgármesterjelölt és a Fidesz elképzelései jelentős mértékben hasonlóak, vannak olyan témák, amelyekben eltér a két fél álláspontja – közölte az elnök.

Bartók Csaba a feltételekről kifejtette, a Fidesz helyi szervezete azt kéri Nemesi Páltól, határolódjon el az illegális bevándorlástól, adjon garanciát arra, hogy polgármesterként mindent megtesz a határ védelme, a kerítés fennmaradása érdekében.

Az egyik legutóbbi szegedi közgyűlésen hozott döntés megváltoztatását is kérik a polgármesterjelölttől. A Fidesz és a KDNP képviselői javaslatot tettek arra, hogy az önkormányzat által ősszel a nyugdíjasoknak és az iskoláskorú gyermekek családjának nyújtott támogatást 10 ezerről emeljék 13 500 forintra.

Az indítványt azonban Botka László polgármester és a szocialista képviselők leszavazták – tudatta a politikus.

Az elnök hangsúlyozta, minden szegedinek szívügye a harmadik Tisza-híd megépítése, ami elengedhetetlen a jelenlegi tarthatatlan közlekedési állapotok megoldásához. Nemesi Pálnak garanciát kell vállalnia arra is, hogy a következő önkormányzati ciklusban megépül a híd.