LMP: Áder védi a védhetetlent

 

Az LMP úgy látja: Áder János államfő beszállt a kormány „elégtelen” klímapolitikájának védelmébe, ezzel pedig „védi a védhetetlent”.

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón kérdőjelezte meg, hogy 2030-ig teljesíthető a klímacél. Ezt azzal indokolta, hogy 2015-től évente csaknem 6 százalékkal nő az ország károsanyag-kibocsátása.

Az ellenzéki politikus a kifogásait sorolva azt mondta: az ország korábbi kibocsátás-csökkenésében szerepet játszik a villamosenergia-import, jellemzően lengyel, ukrán vagy cseh széntüzelésű erőművektől. Ez pedig nem jelent kevesebb káros anyagot a Földön, csupán az más országok kibocsátását növeli – mutatott rá.


Schmuck Erzsébet közölte, nem osztja Áder János pozitív értékelését az erdőterületek növekedésével kapcsolatban sem. Mint mondta, valóban több a zöld terület az országban, az erdők fele azonban idegenhonos fajokból áll, amelyeknek gyenge az éghajlat-szabályozó funkciója.

Az LMP frakcióvezető-helyettese kijelentette: a kormány klímapolitikája már többször megbukott, a többi között akkor, amikor a kormányfő Brüsszelben megvétózta az unió 2050-ig tartó klímacélját, valamint akkor, amikor az Európai Bizottság

„elégtelenre értékelte az ország 2030-ig szóló klímatervét.