LMP: Egységesítsék a szociális, az egészségügyi és a pedagógus-bértáblát

 

A szociális, az egészségügyi és a pedagógus-bértábla egységesítését követeli az LMP országgyűlési képviselője.

Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője (Fotó: MTI/ Kovács Attila)

Ungár Péter szerint megmagyarázhatatlan, hogy ugyanolyan végzettségű, hasonló munkát végző emberek eltérő bért kapnak az egyes szektorokban.

A politikus pénteki sajtótájékoztatóján az ápolók példáját hozta fel állítása igazolására. Kifejtette, hogy a legalacsonyabb bértáblával rendelkező szociális szektorban a legnagyobb a dolgozók elvándorlása vagy elöregedése. Ennek oka, hogy az ápolókat ott általában a szakmunkás minimálbérért foglalkoztatják.

Nincs mentség arra, hogy egy értelmi fogyatékosok nappali otthonában 130 ezer forintot keressen egy pedagógus – hangsúlyozta. Hozzátette: a bérfeszültség is jelentős a szociális intézményekben dolgozók között, hiszen egy szakirányú végzettséggel rendelkező munkatárs ugyanannyit keres, mint a gépkocsivezető.

Kijelentette: a béremelés a szociális szektor megmentésének egyetlen eszköze.

A politikus kérdést kapott arról, hogy a Momentum főpolgármester-jelöltje korábban egy internetes bejegyzésében „droidoknak” nevezte a Fidesz szavazóit. Ungár Péter erről azt mondta: az ő célja, hogy ne becsmérelje, hanem meggyőzze a kormánypárt szavazóit arról, miért szavazzanak az ellenzékre.

Ezt ajánlotta a Momentum politikusának is, akinek megnyilvánulását szerencsétlen megfogalmazásnak ítélte.