Mi Hazánk: A magyarok elutasítják a cigánykérdés szőnyeg alá söprését

 

A Mi Hazánk európai parlamenti (EP-) választáson elért törökszentmiklósi eredménye azt mutatja, hogy a magyar társadalom a rend pártján áll, elutasítja a „cigánykérdés” szőnyeg alá söprését – mondta Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, „se Orbán, se Gyurcsány nem oldotta meg a cigánykérdést” és ez nem is várható tőlük, ezzel szemben a Mi Hazánk „programot készített a cigánykérdés megoldására”, aminek két legfontosabb eleme a „cigánybűnözés” és a „megélhetési gyermekvállalás” visszaszorítása.

Kiemelte, a Mi Hazánk azt követően ért el 15 százalék feletti eredményt, és lett a második legerősebb politikai erő Törökszentmiklóson, hogy a településen felvonulást terveztek a „cigánybűnözés” ellen.

Novák Előd emlékeztetett továbbá, szintén a „cigánybűnözés” visszaszorítása érdekében javasolják a „szibériai bérrabtartás” bevezetését, hogy azzal „valóban elrettentő hatású börtönkörülményeket” hozzanak létre a jelenlegi „wellness börtönök” helyett.

A Mi Hazánk emellett bentlakásos iskolákba helyezné az „alulszocializált, neveletlen gyermekeket”, továbbá egyedüli pártként szegregációt alkalmazna az oktatásban.

Hangsúlyozta, a „cigány szavazók szervezett szállításának” is véget vetnének, valamint a voksolásról kizárnák az írni, olvasni nem tudó, alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkező embereket.

Novák Előd elmondta, párttársa, Toroczkai László egyik korábbi videójából kiderült, a cigány társadalom kirekeszti, magyarnak csúfolja azokat, akik megpróbálnak kitörni. „Mi ez, ha nem rasszizmus?” – kérdezte az ellenzéki politikus, majd úgy folytatta: ezzel kellene foglalkozni a „rasszistázó balliberális és jobbliberális erőknek, a Fidesznek is”.

A címlapfotó illusztráció.