Szijjártó: A támogatás elvárást is jelent, és ennek meg fogunk felelni

 

Soha ekkora támogatást nem kapott még politikai család európai parlamenti választáson Magyarországon, ez elvárást is jelent velünk szemben, és ennek meg fogunk felelni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

Szijjártó Péter a Fidesz eredményváróján újságíróknak úgy nyilatkozott: holnap már kemény vita kezdődik a személyi kérdésekről és arról, hogy merre van a jövő Európa szempontjából.

Úgy látja, a választási végeredmény ezt az európai vitát még keményebbé teszi, ezért a magyar nemzeti érdekképviseletnek is keménynek kell lennie. Ez a választási eredmény, a bizalom és az egyértelmű felhatalmazás kellő erőt ad, hogy a vitákban a magyar érdekeket érvényre juttassuk – jelentette ki.

A külügyminiszter szerint most a tét az, sikerül-e a választási eredménynek megfelelően az Európai Uniót erős nemzetekre épülő erős integrációvá tenni, megvédeni a keresztény kultúrát és sikerül-e elérni, hogy a bevándorlás tekintetében „a menedzselni szót leváltsuk a megállítani szóra”.

Azt is mondta: óriási vita lesz a nagy pártcsaládokon belül is, és kérdés, hogy az Európai Néppártnak (EPP) milyen következtetéseket kell levonnia az eredményből. Az EPP legsikeresebb tagpártja, a legtöbb támogatást szerző tagpártja egy bevándorlásellenes párt – emlékeztetett.

Szijjártó Péter kitért rá: sok tagállamban átalakultak az erőviszonyok a választás nyomán, ezért várhatóan „nagy mozgás lesz”. Eddig könnyű dolga volt minden választás után a két legnagyobb pártcsaládnak, most viszont további tárgyalásokra lehet szükség, és a csúcsjelölti rendszert illetően is kifogások merültek fel – közölte. Hozzátette: nem lesz egyszerű és gyors a következő európai vezetők kiválasztása.