Fekete-Győr: Valódi problémákra valódi megoldásokat adott a Momentum

 

A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon – jelentette ki a párt elnöke vasárnap éjjel Budapesten az európai parlamenti választási eredményeket értékelve.

A percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.

Fekete-Győr András hangosan ünneplő szimpatizánsaik előtt azt mondta, az ő pártjuk volt az egyetlen, amely valódi problémákra valódi megoldásokat adott.

Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 330 ezer szavazatot kapott, csaknem 10 százalékot ért el, és így 2 képviselőt is küldhet az EP-be, a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-választási listájának vezetője úgy fogalmazott, hogy vissza kell adni az álmokat az embereknek. A Momentum Mozgalom a bizonyíték arra, hogy vannak még csodák, a semmiből is lehet pártot építeni – tette hozzá, megjegyezve: ehhez vízió, elszántság és csapat kell.