Orbán Viktor: Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk

 

„A 2019-es európai parlamenti választást megnyertük” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében, a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén.

Orbán Viktor köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az európai parlamenti választáson. „A minden korábbinál magasabb részvétellel Magyarország azt bizonyította, hogy európai nemzet, Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni” – hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök külön köszönetet mondott azoknak, akik a Fidesz–KDNP pártszövetségnek szavaztak bizalmat, valamint azoknak, akik heteken keresztül a hátukon vitték a kampányt. „Nekik köszönhetjük, hogy bejelenthetem: a 2019. évi európai parlamenti választást megnyertük” – jelentette ki Orbán Viktor.

Új korszak kezdődött az európai politikában

„Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk. A népvándorlással és a migrációval egy új korszak kezdődött az európai politikában, nyugodtan mondhatjuk, hogy korszakos győzelmet arattunk” – hangsúlyozta.

„Azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hogy olyan világ lehessen Magyarországon, ahol mi döntünk a saját sorsunkról. Nekünk, magyaroknak különösen fontos az európai választás, mert ez a nemzetegyesítés vissza nem térő lehetősége, hiszen a határon kívüli magyar közösségek is ott lesznek velünk Brüsszelben, és együtt fogjuk képviselni a teljes magyar nemzet érdekeit” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszél a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszél a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„A választási győzelem egy megbízatás, a magyarok először is azzal bíztak meg bennünket, hogy állítsuk meg egész Európában a bevándorlást. Megbíztak azzal, hogy védjük meg a nemzetek Európáját, és megbíztak azzal, hogy védjük meg a keresztény kultúrát Európában” – közölte a miniszterelnök.

Brüsszelben változásra van szükség

Az emberek Magyarországon azt gondolják, hogy Brüsszelben változásra van szükség, olyan vezetők kellenek, akik az európai emberek érdekeit képviselik, és olyan vezetők kellenek, akik büszkék a 2000 éves keresztény kultúránkra – fűzte hozzá.

„Nekünk Brüsszelben is Magyarország lesz az első, és mindenkivel együtt fogunk működni, aki meg akarja állítani a bevándorlást. Megmutattuk, hogy Magyarország erős, mert a magyarok egységesek. Az előttünk álló években az lesz a döntő, hogy ezt a nagy egységet megőrizzük” – jelentette ki Orbán Viktor.

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a Fidesz–KDNP első helyen végzett 52,14 százalékkal, ez 13 mandátumot jelent, a DK 16,26 százalékkal végzett, így 4 mandátuma van.