Kovács: Egyértelmű, hogy a magyarok milyen irányt adnának Európának

 

A rekord részvételi eredmény önmagáért beszél – hangsúlyozta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

Mint mondta, a magyar választópolgárok megértették, hogy sorsdöntő választás az idei. Sokkal erősebb és markánsabb vélemény fogja meghatározni az európai politikát, mint öt évvel ezelőtt. Az európai választók számára – bár sok nyugat-európai közösségben próbálták ezt elfedni – a migráció és az abból fakadó politikai jelenségek váltak a kampány és a szavazás központi témájává – fogalmazott.

Az államtitkár szerint egyértelmű, hogy a magyar választópolgárok milyen irányt szeretnének adni Magyarországnak és az Európai Uniónak, ez pedig a keresztény kultúra védelme. Az európai politika alapjai megváltoznak, és a szokásos pártpolitikai együttműködések is átalakulhatnak.

Komoly jelentősége lehet a regionális együttműködéseknek is – vélekedett Kovács, majd hozzátette: a Fidesz–KDNP a soron következő európai parlamenti ciklusban is nemzeti politikát kíván folytatni, és a magyar emberek érdekeit fogja képviselni.