Az LMP szerint az utolsó órában vagyunk, hogy megmentsük a Földet

 

Az utolsó órában vagyunk, ha most nem tudunk érdemben cselekedni, az egész emberiség kerül veszélybe – mondta pénteken az LMP kampányzáró megmozdulásán a párt európai parlamenti listavezetője.

Aktivisták az LMP "Az utolsó órában vagyunk!" címmel tartott kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Széll Kálmán téren 2019. május 24-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„Ébresztő Magyarország, ébresztő Európa!” – mondta egy megafonba Vágó Gábor a fővárosi Széll Kálmán téren tartott megmozduláson, majd több tucat, az LMP logójával díszített zöld kabátba öltözött párttag, aktivista és képviselő tartott a magasba egy-egy csörgő órát.

klímaváltozás nem kegyelmez senkinek, egyformán sújtja a baloldalit, a jobboldalit, a konzervatívot, a liberálist, a szegényt, a gazdagot – hangoztatta a politikus, aki szerint vissza kell térni a józan mértékletesség útjára, és nemcsak a túlfogyasztást, de a profithajhász nagyvállalatokat is meg kell állítani.

Mint mondta, ennek egyetlen fóruma az Európai Parlament (EP).

Az LMP EP-listájának második helyén szereplő Demeter Márta a vasárnapi választás tétjének nevezte azt is, hogy végre lesz-e valós képviselete a magyar érdekeknek az unióban, például szó esik-e a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásáról vagy a bérekről.

Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) EP-listavezetője és a párt EP-listáján második Demeter Márta "Az utolsó órában vagyunk!" címmel tartott kampányzáró rendezvényükön Budapesten, a Széll Kálmán téren 2019. május 24-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A társelnök szerint a magyar kormányok az elmúlt harminc évben kiszolgáltatták az embereket a külföldi tőkének, az uniós forrásokkal azonban nem a multikat, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kell segíteni.