LMP: A Fidesz klímatagadóvá vált

 

Az LMP európai parlamenti választási listavezetője szerint a Fidesz klímatagadóvá vált, vagyis homokba dugja a fejét a 21. század legfontosabb kihívásával szemben.

Vágó Gábor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a nagyobbik kormánypárt folyamatosan a migránsokról beszél, de arról nem, hogy ahonnan a menekültek jönnek, ott nincs például egészséges ivóvíz.

A listavezető szerint a kormánypárti politikusok elvesztették józan ítélőképességüket, hiszen korábban az „agymosó médiának” tulajdonították, hogy az emberek foglalkoznak a klímaváltozás kérdésével, legutóbb pedig a Soros-hálózat részének minősítették a klímatüntetőket.

Vágó Gábor úgy fogalmazott: a Fidesz eddig keményen nekiment a környezetvédelmi szabályoknak, a szakhatóság leépítésével pedig mindent megtett azért, hogy a klímaváltozás hatása erősebb legyen. Kijelentette azt is: a környezet felszámolása zajlik azáltal, hogy Magyarországon és a világ számos országában nagyvállalatok irányítják a politikát.

Arra kérte a Fidesz politikusait, gondolkodjanak el, hogy bele mernek-e nézni majd gyermekeik, unokáik szemébe, amikor megjelennek a klímamenekültek vagy amikor Magyarországon félsivatagi klímaviszonyok lesznek.

A címlapfotó illusztráció.