A „rendért” tartott demonstrációt Törökszentmiklóson a Mi Hazánk

 

Toroczkai László, a párt elnöke a rendezvényen azt mondta, hogy szervezete mindig ki fog állni a magyar emberekért és meg fogja védeni őket a „cigánybűnözőktől”. Hozzátette: azért kellett Törökszentmiklósra menniük, mert az állam nem védte meg a település „rettegő lakosait”. A Mi Hazánk Mozgalom tüntetése ellen tiltakozó demonstrációt is tartottak.

A Mi Hazánk azt követően hirdetett demonstrációt Törökszentmiklósra, hogy egy férfi április 25-én az egyik törökszentmiklósi szórakozóhelyen bántalmazott egy embert, május 3-án pedig a helyi dohányboltban támadt másik két emberre. A Szolnoki Járásbíróság letartóztatta a gyanúsítottat.

Toroczkai László (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„A tisztességes magyar emberek” rettegnek a településen, és sem a hatóságok, sem a város jobbikos polgármestere nem tesz semmit a védelmükért” – mondta Toroczkai László. A Fidesz-kormány is csak a migráció veszélyeiről beszél, miközben semmit nem tesz a közbiztonság, a „magyar-cigány együtt nem élés” ügyében – tette hozzá. A pártelnök közölte: ebben a helyzetben a nemzet megmaradásának egyetlen esélye, ha 2022-ben a Mi Hazánk alakíthat kormányt, és „bérrabtartás keretében” szibériai börtönökbe küldi a bűnözőket.

A demonstráción Nagy Tibor, a Mi Hazánkkal szövetséges Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke úgy fogalmazott: ma Magyarországon „idős embereket meggyilkolni és magyar nőket megerőszakolni bocsánatos bűn, ha cigány az elkövető”. A „gyilkos cigánybűnözőt” több jog illeti meg, mint a sértettet – tette hozzá.

A demonstráció mintegy ötszáz résztvevője nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtatott, illetve a Mi Hazánk Mozgalom lobogóját emelték a magasba. Sok demonstráló a „Betyársereg” jelképeit viselte a ruháján.

Tiltakozó demonstrációt is tartottak 

Demonstráción tiltakozott a Momentum Mozgalom és a Magyar Szolidaritás Mozgalom a Mi Hazánk Mozgalom tüntetése ellen.  Rendezvényüket a Mi Hazánk tüntetésének kezdete előtt, attól néhány méterre tartották. A belvárosi Táncsics Mihály út sarkán tartott békés ellendemonstráción mintegy harminc-negyvenen vettek részt.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke a szervezet által kezdeményezett békés ellentüntetésen azt mondta: 11 év után újra náci vonulás lesz Magyarországon, amely ellen tiltakozni kell.

A Momentum Mozgalom színpadán Donáth Anna, a párt alelnöke a gyűlöletkeltés ellen szólalt fel, egyebek mellett azt mondta: a cigánybűnözés nem létező fogalom”.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy elfogadhatatlan az emberek megkülönböztetése bőrszín vagy származás alapján, miközben egy szélsőséges párt szélsőséges félkatonai szervezete” napok óta félelemben tart embereket.

Fekete Győr András, a Momentum elnöke (j2), valamint Berg Dániel és Cseh Katalin elnökségi tagok (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A Momentum Mozgalom szimpatizánsai a beszédek után csatlakoztak a Magyar Szolidaritás Mozgalomhoz, mintegy ötven méterre a Mi Hazánk demonstrációjától. A rendőrök sorfalat állnak a két tábor között. Az eseményen ott volt mások mellett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és Korózs LajosSzabó Tímea (Párbeszéd), Fekete-Győr András, a Momentum vezetője és Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok főpolgármester-jelöltje – mint hangsúlyozta – magánszemélyként.

Roma Sajtóközpont MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: tiszteletben tartják és elfogadják a törökszentmiklósi roma nemzetiségi önkormányzat kérését, és nem demonstrálnak kedden, de megfigyelőket küldenek a településre.

Egyúttal társadalmi egyeztető fórumot kezdeményeznek „a hasonló gyűlöletkeltő akciók” megelőzésére és kezelésére.

Szóváltás alakult ki

A rendezvényt ellentüntetők egy kisebb csoportja zavarta meg. Az aktivisták a holokauszt áldozataivá vált romák nagy méretű fényképeit mutatták fel. A demonstrálók és az ellentüntetők között szóváltás alakult ki, ám a rendőrök szétválasztották őket. Az MTI tudósítói a helyszínen mintegy száz rendőrt láttak.

Ellendemonstrálók a Mi Hazánk Mozgalom demonstrációja alatt Törökszentmiklóson (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére kedden azt közölte: a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében több bejelentés is érkezett a május 21-én Törökszentmiklósra tervezett, gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésről.

A szervező május 10-én és 12-én tett bejelentését a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság gyülekezési hatósági jogkörében eljárva megvizsgálta, és tiltó határozatot hozott a gyűlés megtartásáról a megadott helyszínen és időpontban. Május 10-én a szervező „Tiltakozás a bűnözés ellen” címmel jelentette be a rendezvényt, majd május 12-én a demonstráció célja – a „cigányterror” és a véleménynyilvánítás korlátozása elleni tiltakozásra – változott.

A rendőrökkel folytatott egyeztetésen a szervező megváltoztatta a rendezvény célját, és a korábban vonulásosra tervezett esemény helyett “statikus rendezvény” megtartását jelentette be. A gyülekezési hatóság az egyeztető tárgyaláson elhangzottak alapján tudomásul vette a gyűlést – közölte a rendőrség.