MSZP: Frans Timmermans Orbán Viktorral akar vitázni

 

A szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral – közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a hírre reagálva az MTI-nek elmondta: „A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást. Nem volna ugyanis helyes, ha Magyarország miniszterelnöke  beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába” – tette hozzá az Európai Néppárt által az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölt Manfred Weberre utalva.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor lenne a vita, azt felelte, hogy Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán. Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni – közölte.

Ujhelyi István azt mondta, Európa egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen irányba indul el az EU a következő hetekben. A kontinens előtt két út áll: az egyik azoké az „Európa-ellenes, populista erőké, nacionalistáké és újfasisztáké”, akik egy olyan tömörülésbe igyekeznek, aminek „egyik zászlóvivője Orbán Viktor (…) lesz a következő években”, a másik pedig a Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt szociális Európa víziója – hangoztatta az EP-képviselő.