LMP: Az EP-választás tétje a kivándorlás megállítása

 

Az európai parlamenti (EP-) választás egyik fontos tétje az elmúlt években nagyon felerősödött kivándorlás megállítása Magyarországról – jelentette ki Demeter Márta, az ellenzéki párt társelnöke szerdán Nyíregyházán.

A politikus a sajtótájékoztatón elmondta, ennek kezelésére az LMP hárompontos cselekvési tervet dolgozott ki, amelynek első és legfontosabb eleme az uniós források szinten tartása. Megválasztásuk esetén a párt képviselői azt szeretnék elérni, hogy ne csökkenjenek a Magyarországnak szánt támogatások, és ezek abszolút transzparens módon – a „korrupt kormányzatok” megkerülésével – az emberekhez kerüljenek – mondta.

Az uniós pénzeknek nem a multinacionális cégek vagy a kormányzati körök zsebében van a helyük, az LMP ezeket a forrásokat a helyben munkalehetőségeket teremtő hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokhoz irányítaná – hangsúlyozta Demeter Márta. Azt szeretnék – folytatta – , hogy a fiatalok helyben tudják megalapítani saját vállalkozásukat, kapjanak támogatást az innovációra, valamint saját gyártású termékekkel jelenjenek meg a magyarországi, illetve a külföldi piacokon.

Az LMP társelnöke felhívta a figyelmet arra is, kezelni kell az országban kialakult bérválságot, erre megoldás lehet a tagállamok nemzetgazdaságainak teljesítőképességével arányos közös európai minimálbér bevezetése. Vélekedése szerint az Orbán-kormány elmulasztotta az egészségügy, az oktatás, az államigazgatás egyes részeinek és a szociális ellátásnak a rendszerváltás óta halogatott reformját, így a kivándorlás és a bérkérdés mellett a nagy ellátórendszerek működési problémáit is meg kell oldani. Újra kell építeni Magyarországot, ebben pedig az LMP számít az országot kényszerűségből elhagyó szakemberek munkájára – közölte Demeter Márta.

Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt másik társelnöke arról beszélt, hogy a kivándorlás a kormány minden állítása ellenére nem csökken, a statisztikák szerint mára minden hatodik anyaországi magyar gyermek külföldön születik, a visszatérők valóban növekvő számát pedig még mindig sok ezerrel meghaladja az elvándorlóké.

Éves szinten nagyjából 25 ezren mennek el az országból megélhetési okokból, velük szemben elhanyagolható a visszatelepülők létszáma – szögezte le Keresztes László Lóránt. Az LMP társelnöke megjegyezte, Magyarországról kifejezetten a legjobban képzett munkaerő megy el, a magyar diplomások nyolc százaléka él és dolgozik külföldön. „Látható, hogy egy nemzeti tragédiáról van szó, amelynek felszámolása érdekében óriási szemléletváltozásra van szükség a hazai gazdaság- és társadalompolitikában” – mondta az ellenzéki politikus.