Kerítésmentes unióról beszélt az MSZP-s Ujhelyi István

 

Ha kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd listájára szavazzanak – ezzel zárta Ujhelyi István a soproni kampánybeszédét hétfőn. A szocialista politikus előtte Bécsben egyeztetett az osztrák szociáldemokratákkal. A Fidesz szerint Ujhelyi István megígérhette Bécsben az európai szocialistáknak a határkerítés lebontását. Ujhelyi István utólag azt írta, hogy meghamisítják a szavait, mert ő a vasfüggönyre gondolt, amikor kerítésről beszélt. A kerítésmentes Európai Unió gondolata az MSZP EP-programjában is benne van – közölte az M1 Híradója.

Cikkünk frissült.

Kerítésmentes Európa – ezt ígérte az MSZP-s Ujhelyi István, ha a választók május 26-án a szocialistákra szavaznak. Az MSZP európai parlamenti képviselője egy, a közösségi oldalon élőben is közvetített sajtótájékoztatón arról beszélt: a választás tétje, hogy

Magyarország kisodródik-e az unióból.

Mint mondta: a szocialisták jelentik az egyetlen garanciát arra, hogy ez ne történjen meg, és Európában ne legyenek újra vasfüggönyök.

A Fidesz szerint Ujhelyi István szavai az európai polgárok biztonságát veszik semmibe, és a nyilatkozat

nyílt támadásként is értelmezhető.

„Ez nyílt támadás minden magyar polgár, minden európai polgár, minden magyar és európai család biztonsága ellen. Magyarország déli határán felállított határkerítés nem csupán Magyarország határát, hanem Európa határát védi a tömeges, népvándorlásszerű, illegális migránsáradattal szemben” – nyilatkozta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Ujhelyi István Deutsch Tamásnak címzett nyílt levelében viszont azt írta: ő mindössze arról beszélt, hogy a Fidesz politikája újabb vasfüggönyt jelenthet Magyarországnak.  Csakhogy a határzár ügye az MSZP európai parlamenti programjában is szerepel.

Bár ebben azt ígérik, hogy nem bontják le a déli határkerítést, azt is hozzáteszik, hogy „az MSZP sohasem tesz le arról a céljáról, hogy olyan hazában, olyan Európai Unióban éljünk, ahol nincs szükség kerítésekre.”

A szocialista politikusok egyébként az elmúlt években

többször szót emeltek a határzár ellen.

Ujhelyi István egy korábbi nyílt levelében maga mosta össze a vasfüggönyt és a tervezett déli határkerítést. Egy korábbi kijelentésére utalva azt írta: „vannak olyanok, akik újra vasfüggönyt húznának Európa és Magyarország közé. Nem nyirkos fémdrótból, hanem ideológiai és gazdasági zárványból font, illiberális vaskerítésből.”

Majd hozzáteszi: „ekkor még nem tudhattam, hogy hamarosan a nyirkos fémdrót fizikailag is megvalósul. Az MSZP legutóbbi pártértekezletén, a hivatkozott beszédemet követően jelképesen egy hidegvágót adtam át Tóbiás József pártelnöknek, kérve: bontsuk együtt, közösen az orbáni vasfüggönyt. Úgy látszik, mára nemcsak jelképesen jött el az ideje a hidegvágónak.”

Tóbiás József akkori pártelnök is még a kerítés megépítése előtt hangoztatta, hogy

a szocialisták elutasítják a védőrendszer felállítását.

A szintén MSZP-s Botka László nem sokkal ezután, egyetlen interjú alatt négyszer mondta el, hogy ha tehetné, az első adandó alkalommal lebontaná a határzárat – hangzott el az M1-en.

Gőgös Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő még egy évvel ezelőtt is arról beszélt, hogy szerinte a kerítés nem jelent megoldást, és hasonló véleményen volt Bangóné Borbély Ildikó is, akit a tavalyi országgyűlési választások előtt arról kérdezett az M1, hogy kormányra kerülve az MSZP befogadna-e menekülteket.

A szocialista politikus nem mondott egyértelmű igent vagy nemet, csak annyit, hogy erre a kérdésre majd az áprilisi választások után válaszol – közölte az M1.